5 millió forintot kapnak a fecskék mentésében résztvevő központok (sokszinuvidek.hu)

Nagyon szépen köszönöm a széles körű összefogást! Köszönöm minden önkéntesnek, civilnek és mentőközpontnak, aki részt vett a fecskék mentésében, mondott köszönetet a közösségi oldalára feltöltött videóban Óvádi Péter állatvédelmi kormánybiztos.

Elismerve a mentőközpontok munkáját, a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány úgy határozott, hogy 5 millió forintos keretösszeget elkülönít a mentőközpontok számára, akik részt vettek a bajba jutott fecskék ápolásában
– idézi a sokszinuvidek.hu Óvádi Péter állatvédelmi kormánybiztos nyilatkozatát, aki háláját fejezte ki minden önkéntesnek, aki részt vett a fecskék mentésében.

A Sóstó Vadvédelmi Központba 1800 fecske érkezett a napokban, kedden pedig az egészséges példányokat el is tudták engedni.