Rendhagyó helyszínre talált a Balatoni KÖR által életre hívott télen-nyáron nyitva tartó Balatont hirdető 2018/2019-es Gasztropiknik. A rendezvénysorozat utolsó állomása stílusosan a Balaton közepe lesz, ahol élőzene kiséretében elfogyasztott finom ételek-italok mellett bemutatásra kerül a legújabb Kóstold körbe kiadvány is – írja a magyarmezogazdasag.hu.
A télen-nyáron nyitva tartó Balatont promótáló Balatoni KÖR Egyesület 2018 őszén hívta életre az öt állomást bejáró Gasztropiknik elnevezésű rendezvénysorozatát. Az eddigi helyszínek: Sümeg, Balatonlelle, Badacsony, Csopak és Köveskál után május 10-én a szántódi révből induló kompon fejeződik be az eseménysorozat.
A Balatoni KÖR tagjai olyan minőségi szolgáltatást kínáló vendéglátósok – éttermesek, borászatok, cukrászdák, pálinkafőzők, szállásadók – akik a szezonalitás helyett az egész éves nyitvatartás mellett tették le voksukat. A gasztropiknik rendezvénysorozat időpontjait az eddig leginkább fókuszban lévő nyár helyett a szervezők szándékosan az őszi-téli napokra időzítették. Az esemény keretén belül a közönségnek lehetősége van megismerkedni a tagok által kínált ételekkel-italokkal, kiegészülve kézművesekkel, gyerekeknek szóló játékokkal, mindezt élőzene kíséretében.
A gasztropiknikkel kapcsolatosan Tóth Balázs (BL Yachtklub) ötletgazda, a Balatoni KÖR alelnöke elmondta: „A sok éves munka végre meghozta gyümölcsét: egyre hosszabbodik a balatoni szezon, és egyre több vendéglátóhely dönt úgy, hogy leszámol a szezonalitással és egész évben nyitott kapukkal várja a vendégeket, amelynek gazdaságélénkítő hatását a vállalkozókon kívül az önkormányzatok is egyre inkább megérzik.”
A Balatoni KÖR megalakulásának egyik fő gondolatisága szerint a tagok egymást is előszeretettel ajánlják vendégeiknek, mint olyan minőségi szolgáltatókat, ahol csalódásmentesen lehet élvezni a magyar turizmusban rejlő lehetőségeket. A tagokról való tájékozódást a kezdetek óta segíti a Kóstold körbe elnevezésű kiadvány, amely 2018 nyár elején térkép formájában került a vendéglátóhelyekre, illetve jelent meg az újságárusoknál a Magyar Konyha gondozásában.
A kiadvány harmadik kiadását a Gasztropiknik utolsó állomásán, a kompon mutatják be a Balatoni KÖR tagjai.
Mire számíthatsz, ha a Balatoni KÖRrel tartasz a kompon? A Balaton körüli legszínvonalasabb termelők (éttermek, borászatok, cukrászdák) ételei-italai mellett pompás zongoramuzsika (Ökrös Károly – Budapest Bár) kíséretében az Egyesület tagjai „vízre bocsátják“ a legújabb Balatoni KÖR Kóstold körbe kiadványt: ennek a segítségével könnyedén lehetséges tájékozódni a tó körüli egész évben nyitva tartó színvonalas helyekről, legyen szó a Balaton bármely pontjáról.
Akik biztosan ott lesznek a kompon:
Éttermek
- Aura Hotel
- Bistro Sparhelt
- BL YachtClub & Apartments
- Borbarátok Panzió és Étterem
- FrissTerasz
- GUSTO13 Bistro & Delicate
- Hotel Bonvino
- Kalóz Strandbisztró
- Tölgyes Kúria
Borászatok
- Bujdosó Pincészet
- Dobosi Pincészet és Vendégház
- Egly Kézműves Borászat
- Fata Pince
- Garamvári Szőlőbirtok
- Gilvesy Pincészet
- Gyukli Pince
- Ikon – Késa Birtok
- Istvándy Pincészet
- Pócz Pince
- Söptei Pincészet és Étterem
Pálinkafőzde
- Fenegyerek