Az olcsó balatoni nyaralás évtizedeiért most kell megfizetnünk. A balatoni vendéglátásról hatvan éven át az olcsó nyaralás képe élt generációkban, amihez képest nyilván minden piaci ár drágának tűnhet ma, miközben az euróban másfélszeres áron adott adriai fagylalt (átlag 1000 Ft/gombóc) vagy átszámolva akár 20-30 százalékkal drágább éttermi számla egy tengerparton sokak számára olcsóbbnak tűnhet… mármint ahhoz képest, hogy ott nem is számítottak olcsóbbra Vagyis sokan a merőben szubjektív elvárásokhoz képest minősítenek olcsóbbnak olyan tengerparti árakat is, melyek objektíve átszámolva magasabbak, mert a „szockó” balatoni tömegturizmus évtizedei azt égették be generációk tudatába, hogy nálunk mindennek olcsónak kellene lennie – írja az Indexen megjelent véleménycikkében Kardos Gábor a Balatoni KÖR Alapítója.
Kardos Gábor szerint a tengerparton viszont nem is számítottak olcsóságra, azokat az árakat normálisnak, elfogadhatónak tartják. Így ma „durván visszanyal a Kádár-kori 20 forintos fagyi”. Ebben az abszurd helyzetben még nehezebb helytállni és még jobbat kell adni a balatoni vendéglátásban, hogy elégedettek legyenek a vendégek.
A filozófus kifejti: minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a piaci valóság az, hogy a minőségi balatoni vendéglátást ma nem túlárazás, hanem épp ellenkezőleg: egyre keményebb árverseny jellemzi, melyben az alapanyagárak inflációját sem tudják teljesen beépíteni áraikba a vendéglátóhelyek, amikor 40 százalék helyett csak 10-20 százalékot tudtak idén emelni. Ebben a helyzetben logikus, hogy jó árszintet csak úgy tudnak tartani az igényesebb helyek, ha értéktöbbletet kínálnak azzal, hogy még jobbat akarnak nyújtani minden téren. Ha a hangzatos vélemények szintjéről sikerülne eljutni a szakmai alapú tényfeltárásig az árképzést illetően, akkor végre a valós piaci helyzetet is megismerhetné a nagyközönség. Persze az is fontos, hogy ne almát körtével típusú összehasonlítások legyenek.
A piaci verseny idén pont nem drágulást hozott a vendéglátásban, hanem leginkább a profit jelentős csökkenését. Egyre keményebben kell megdolgozni egyre kisebb haszonért. Valójában nemcsak az alapanyagok és az energia ára nőtt az éttermi áraknál jelentősebb mértékben, hanem a bérköltségek és egyéb adminisztratív terhek is.
A növekvő verseny és az inflációs nyomás miatt valójában jelentősen javult a balatoni vendéglátás ár-érték aránya az utóbbi másfél évben, miközben a médiában és a közösségi médiában azt sulykolták, hogy milyen drága – pont az ellenkezője történt. Persze a valóság megismerését itt is megakadályozta egy szubjektív tényező, nevezetesen az, hogy az általános infláció miatt sokak anyagi helyzete romlott és leginkább a nyaraláson, azon belül pedig a vendéglátáson próbáltak spórolni. Emiatt a legkevésbé sem érdekelte őket a vendéglátósok nehéz helyzete és az alapanyagárnál kisebb inflációt is eleve sokallják akkor is, ha az relatíve nem piaci drágulást vagy túlárazást jelent objektíve, hanem épp ellenkezőleg, a vendégnek lehető legkedvezőbb árakért folyó versenyt. Ez azonban szubjektíve nem hatja meg azok százezreit, akik ennek ellenére is a vendéglátáson és a nyaraláson akarnak leginkább spórolni most.
A Balaton aktuális megítélése tükrözi a magyar társadalom állapotát, önképét és jövőképét
Kardos Gábor úgy látja: a Balatonhoz való viszonyunk minden egyes korszakban pontosan tükrözi a magyar társadalom aktuális önképét és jövőképét. Amikor a Balaton bő évtizedes büszke felívelését láttuk, a magyarok sokkal jobban hittek a jövőjükben, a saját sztorijukban és ezért büszkén kifejezésre juttatták azt, mennyire szeretik a Balatont mint „magyar tengert“, azaz a saját üdülőhelyünket. Egy időben még menőbb is volt, mint a tengerpartok. Amikor meg jön a kiábrándulás a hazai viszonyokból és az ország perspektívái sokkal komorabbnak tűnnek, akkor meg hirtelen leginkább a Balatonra vetül mindez, mintha a tükröt okolnánk azért, ha rosszabbul nézünk ki mi magunk.
Manapság az emberek többségének nehéz bevallani (maguknak is, de kifelé a környezetüknek meg pláne), hogy ma már nem engedhetik meg maguknak, hogy jobb helyekre járjanak és családi szokás szerint elmenjenek kéthetes balatoni nyaralásra abba a villába, ahova eddig minden évben jártak… és ezért egyszerűbbnek tűnik a balatoni vendéglátás „drágaságát” okolni, illetve az egyhetesre redukált adriai vagy olasz nyaralást dicsőíteni. Csupán lélektanilag érthető jelenség ez, de közben sajnos sok tízmilliárdos kárt okoz az országnak, ha emberek százezrei járnak el így.
A legkedveltebb hazai üdülőrégió elleni lejárató kampány igazi hungarikum
Kardos Gábor szerint ehhez hasonló jelenséget és hosszan tartó lejárató kampányt a sajtóban, illetve a közösségi médiában az ország legkedveltebb üdülő régiója ellen egyetlen másik országban sem láttunk. Ez abszolút elképzelhetetlen nemcsak az olaszoknál vagy a franciáknál, de a horvátoknál is. Ott inkább az a téma, hogy a sok külföldi turista mennyire felhajtja az árakat nemcsak a boltokban és a vendéglátásban, hanem az ingatlanpiacon is, ami miatt a helyiek számára kezd túl drága lenni az élet és a nyaralás is. Ha a zágrábi sajtóban csak feleannyira negatív képet festettek volna a dalmát tengerpartról, mint nálunk a Balatonról, akkor a felháborodott horvát vendéglátósok egy héten belül eldózerolták volna az erről cikkező szerkesztőségeket. Az hungarikum, hogy nálunk sok tíz milliárdos kárt lehet okozni egy ágazatnak bő másfél évig kiragadott adatokra bazírozott lejárató kampánnyal, lényegében érdemi reakciók nélkül.
A véleménycikk teljes terjedelmében itt érhető el.