Jövőre sem biciklizhetünk Budapestről a Balatonra (Napi.hu)

A fővárosból a Balatonra tartó kerékpárút nem készült el 2019 nyarára, a teljes, 108 kilométeres útvonal még 2020-ban sem épül meg. A közbeszerzési eljárások alapján több szakasz kivitelezése is legkorábban tavasszal kezdődhet el, a kivitelezés 10-15 hónapot vehet igénybe.


Úgy tűnik, az év végén gyorsít a Budapestről Balatonra vezető kerékpárút beruházásának megvalósításán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), két új közbeszerzési felhívást is megjelentetett az építési munkák elvégzésére. Az Etyek felé több kilométeres kerülővel tervezett, összesen 108 kilométeres bicikliút megvalósításának késéséről idén júliusban és augusztusban az Index és a G7 is írt, a kerékpárút átadását ugyanis 2019-re ígérték, de nyárig még neki se kezdtek a kivitelezésnek.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos 2017 szeptemberében még úgy nyilatkozott, hogy a fővárost Balatonnal összekötő kerékpáros út 2019 nyarára készülhet el; „pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni”.

A Budapest-Balaton kerékpárút több ütemben jön létre, az első szakasz építése ősszel kezdődik a főváros és Etyek között – közölte 2019 augusztusában a NIF a Világgazdasággal. A beruházás elhúzódását az állami beruházócég „a minden érintett számára elfogadható nyomvonal megtalálása miatti folyamatos módosítással” indokolta, amelynek átvezetését az időközben változó jogszabályi és műszaki előírások is lassították. „Az új tervrészek elkészítése és a meglévők átdolgozása időigényes volt” – közölte a gazdasági lappal a NIF, amely ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „Magyarországon eddig ilyen volumenű, egybefüggő kerékpáros infrastruktúra-fejlesztés még nem történt”.

A Balatont két irányból lehet majd megközelíteni a fővárosból. Az egyik bekötés az M1-es és M7-es autópálya feletti felüljáró felhasználásával csatlakozik Budaörs már meglévő kerékpárforgalmi hálózatához, a másik találkozási pont a Kamaraerdőnél lesz – írta a NIF-re hivatkozva a Világgazdaság. A bicikliút Balatonakarattyán csatlakozna a Balatoni bringakörbe.

Az első, Budapest-Etyek közötti, 23 kilométeres szakasz nem engedélyköteles, ennek egy öt kilométeres távjának kialakítására a Strabag Építő Kft.-vel kötöttek szerződést, 125 millió forintért. A kivitelezés 2019 novemberétől várhatóan 2020 augusztusáig tart – derül ki a NIF honlapjáról.

A Budapest és Etyek közötti szakaszon további 14 kilométer kivitelezésére is szerződött 2019 novemberében a NIF, közel nettó 2,4 milliárd forintért. A Budaörs-Törökbálint-Biatorbágy szakaszon 9,6 kilométer megvalósítására a szigetszentmiklósi KM Építő Kft.-t választották ki, nettó 1,6 milliárd forintért, míg egy további 4,4 kilométeres szakaszra Colas Út Építőipari Zrt.-t, nettó 736 millió forintért. A cégeknek 15 hónap alatt kell elvégezniük a munkát.  (Az elmúlt években a közbeszerzéseken nagy cégekkel sikeresen pályázó szigetszentmiklósi KM Építő 2016-ban fogta meg az Isten lábát: a 2012-ben Szász-fiúk Építőipari Kft. néven alapított cég ekkor tulajdonost és nevet váltott, az addigi néhány tízmilliós árbevétele a következő években több milliárdosra nőtt, az új tulajdonosa az Aszfalt Invest Zrt. lett, amely a nyilvános cégadatok szerint egy idén 35 éves érdi nő vagyonkezelő cége.)

A cikk folytatása itt.