Jótékonysággal kezdi az Új Évet a veszprémi Petőfi Színház (vehir.hu)

A Veszprémi Petőfi Színház egy egészen különleges jótékony fogással indítja az új évet. Bár a legtöbb jótékonysági akció főként decemberre datálódik, de az újévtől a színház több előadást szentel különböző egyesületek megsegítésére. 

Az ötletgazda Kellerné Egresi Zsuzsa igazgatóhelyettes – írja a vehir.hu.  A kezdeményezésben három bérletszünetes előadásról van szó, amelyből az egyiket – a Tortúrát – többször is játszák majd. A kezdeményezés lényege, hogy minden megvásárolt jegy összegéből 500 forintot „lecsippentenek”, és a három különböző előadásból ily módon összegyűlt pénzt, három különböző egyesületnek adományozzák.

Az Esőember című előadásból befolyó összeget az Auti Spektrum Egyesület kapja. Brokés Judit, az egyesület elnöke örömmel fogadta a kezdeményezést. A januári Holt költők társaságára megvásárolt jegyekből is lejön 500 forint – természetesen jegyenként –, az összeg pedig a Veszprémi Egyetemi Színpad részére megy. Fekete Balázs, a színpad vezetője elmondta, bár még fiatal a színház és az egyetemi színpad kapcsolata, semmiképpen sem új, hiszen korábbi színpadi találkozók lebonyolításában is részt vállalt a Petőfi Színház.

A Tortúra januári előadásaiból bejövő pénzt a Horgony Pszichiátriai Betegekért Közhasznú Alapítvány részére adományozzák, Dr. Balczár Lajos, az alapítvány elnöke megköszönte a támogatást, és a színház együttműködését.