A jövő szakembereit kell képezni – jelentette ki Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára kedden Balatonfüreden, a 14. Infotér konferencia Defense & Space elnevezésű nulladik napján.
Kiemelte: a mesterséges intelligencia kiemelten jelenik meg a fókuszterületi stratégiákban és a védelmi-biztonsági szempontoknál, valamint illeszkedik a jövő egyeteme, szakképzése, illetve felnőttképzése struktúrájába is.
Az államtitkár előadásában büszkeségének adott hangot, hogy a magyar innováció, a magyar kutatás Nobel-díjasokkal rendelkezik. Azt mondta: a magyar innováció lépésről lépésre halad előre, és már a nemzetközi innovációs eredménytáblán a 33. helyen áll. A cél az, hogy 2030-ra az ország legyen a legjobb 25 között, Európában pedig a legjobb tízben – tette hozzá.