Ilyen állapotban van most a siófoki Galerius fürdő (magyarnarancs.hu)

Ahogy arról korábban a hirbalaton.hu is beszámolt, hiába keresik a turisták az aranyparti Galerius fürdőt Siófokon: az épület megvan, de több mint két éve zárva tart. Milliárdon felüli kiadást jelent a városnak az intézmény újbóli használhatóvá tétele. Az üzemeltető önkormányzati cég befektetőt, banki vagy magánhitelezőt, közösségi finanszírozást, tőketársat, konzorciumot keres. A fürdő a Magyar Narancs fotói alapján láthatóan siralmas állapotban van.

(Fotó: Bödök Péter/Magyar Narancs)

 

Nyilván nem minden megoldás fogadható el. A minap jelentkezett ugyanis valaki, aki azzal a tervvel állt elő, hogy megvenné a fürdőt úgy, ahogy van egy forintért, aztán lebontaná és apartmanházat építene a helyére. Siófok ragaszkodik a fürdőhöz, ha már annyi bonyodalommal, olyan nagy költséggel épült meg és tartották fenn.

2006 júliusában Balázs Árpád akkori fideszes polgármester úgy nyilatkozott a Somogyi Hírlapnak, hogy „mindennél beszédesebb most, amikor a helyhatósági választások közeledtével lehet majd ilyen, meg olyan értékelést is olvasni arról, hogy sikeres volt-e, vagy sem az elmúlt négy év. (…) Kinyitott a Galérius fürdő. Siófok most már nemcsak az első számú nyári üdülőhely, hanem téli-nyári termálfürdőhely is az ország turisztikai térképén. Elmondható tehát, hogy jó úton járunk.” A helyhatósági választásokat Balázs akkor megnyerte, eredményei közt többek között a közfürdőt is felemlegetve. Utódja, a 2014-ben megválasztott Lengyel Róbert idején derült ki azonban, hogy az addig is nagy karbantartási/felújítási költséggel üzemeltetett fürdő kivitelezésével komoly gondok vannak.

Siófok önkormányzata és Kósz Ágota, az önkormányzati fenntartó cég, a Balaton-Parti Kft. ügyvezetője már dolgozik a megoldáson, hogy a Galerius fürdő legjobb esetben jövő ősszel már üzemelhessen. Egy egész iratszekrény tele van a dokumentációval. A pénz azonban még nincs meg teljes egészében. Van ugyan 900 millió forint, amit pályázaton nyertek, de emellé még nagyjából ennyi kéne. Ennek egy részét talán finanszírozza az önkormányzat, de a büdzsé nem feneketlen, ezért külső finanszírozókat is keresnek. Tetézi a bajt, hogy köztulajdonról lévén szó, közbeszerzést kell kiírni, a pályáztatás pedig időigényes. Nyitás legjobb esetben is egy év múlva lehet, ha összejön a pénz.

A fürdő egyébként arról Galerius késő-római császárról kapta a nevét, aki állítólag a mai Sió-csatorna elődjét építtette meg a Balaton vízszintjének szabályozására.

A teljes cikk további fotókkal ITT olvasható.