Időpontot kell kérni a laboratóriumi vizsgálatra februártól Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

A Keszthelyi Kórház laboratóriumában reggelente sorban álltak a vérvételre a betegek 7 és 10 óra között. A tumultus elkerülése és az időben elvégezhető vizsgálatok érdekében vezették be február első napjától az előzetes időpont kérést. A kórház számítógépes rendszerén keresztül megkönnyíti a helyzetet, hogy a háziorvosok és szakrendelők a beutalóval egy időben már az időpontot is megadják a betegnek.

Meglepő kép fogadja a Keszthelyi Kórház laboratóriumába betérőket. Korábban nem lehetett beférni a váróhelyiségbe a sorban álló emberektől. Ki mikor ért rá akkor, ment vérvételre és kivárta a végeláthatatlan sort, Február 1-től előzetes időpont egyeztetéssel érkeznek a járóbetegek a laboratóriumba.

„Úgy látom, hogy azért még a kezdeti problémák jelentkeznek, gördülékenyen bejutottam, bent nem volt rajtam kívül senki, itt pedig még várakoznak.”- mondta Komáromi Elemér.

A laboratórium egyik helyiségében Dr. Kvarda Attila főigazgató adott tájékoztatást arról, hogy a beteg által leadott beutalónak tartalmaznia kell a feltüntetet vizsgálati kérelmen kívül az a laborban való megjelenés időpontját is. Ha a beteg pontos időpontra érkezik, megszűnik a tömeges várakozás és labor munkája tervezhetőbbé válik. Az igazgató elmondta továbbá: „Naponta 400-500 vérminta feldolgozása ,természetesen a vizsgált paraméterek száma az több ezer és ezért kellett olyan szabályokat felállítani ill. olyan mederbe terelni a vérvételi ciklust, hogy a megfelelő idő rendelkezésre álljon, hogy a labor vizsgálatokat elvégezzük, és ezek a labor vizsgálatok időben tudjanak elkészülni, hiteles eredményt és valid eredményeket tudjanak produkálni.”

Az elmúlt időszakban a nagyfokú terheltség miatt a laborvizsgálatok elindítása késlekedett ami befolyásolta a betegellátás folyamatát. Később érkeztek be a laboratóriumi eredmények, így csúszott a kezelés, a műtétek megkezdése. A központi előjegyzési rendszerrel mindez megszűnik. A gördülékeny munkához a beteg feladata a gondozó ill. a háziorvos megkeresése beutalóért.

„Amennyiben a háziorvosát felkeresi és a háziorvos laborvizsgálatot kér és a háziorvos laborvizsgálatot vélt indokoltnak elvégezni, a Medworks rendszerünkből kinyomtatott beutalón már fel tudja tüntetni azt az időpontot, amikor a betegnek jönnie kell labor vizsgálatra. Beutalót is kap ill. időpontot is tud kapni. Amennyiben nem a mi beutalónkat használja a beutaló orvos, ebben az esetben nem tud a beutalóval együtt időpontot kérni, ezt külön lépésben kell megtennie. A betegnek kell e központi előjegyzőbe betelefonálni és időpontot kérni .”-mondta Dr. Kvarda Attila.

A terheléses vizsgálatra utalt cukorbetegek és a kismamák a gondozó által kapott időpontok alapján továbbra is elsőbbséget élveznek. A vizelet és egyéb váladékminták leadása is soron kívül történik a Keszthelyi Kórház laboratóriumában.

A Keszthelyi TV híradása itt található.