Január eleje óta Ihász Csaba bérli a Malom-tavat a Balaton-felvidéki Vízitársulattól. Tervei szerint hamarosan megtisztul az algáktól a felső tó, és virágba borul az alsó.
Ihász Csaba akvarisztikával és kertépítéssel foglalkozik, de egy hónapja már ő a gazdája a város egyik leglátogatottabb nevezetességének, a Malom-tónak – tudta meg a veol.hu.
Azt mondja, van tennivalója bőven, mert az alsó tóban meglehetősen elszaporodott a gigantea nevű hínár. A növények helyére egy másikfajta hínárt telepít, valamint tavirózsákat, amelyek virágaikkal borítják majd be a víz tükrét.
– A tó vizében már kevés volt az oxigén a sok növénytől, muszáj ezen változtatni. A felső tavon pedig az algásodás okozott gondot, az egyébként tiszta vizű tóval kapcsolatos problémához a halak etetése is hozzájárult. Pillanatnyilag nincs hal a tóban, az alga is kevesebb. A jövőben egy algásodásgátló bioanyag segít a tó rendben tartásában. Nem lehet bármilyen szert használni a cél érdekében, ugyanis védeni kell az alsó tóban lévő halakat, illetve a tó alatti pisztrángost.
A tó vize ugyanis azon át folyik a Balaton felé. Amellett a felső tóba is szeretnék halat telepíteni, a mutatós lénai tokhalat és amurt. Utóbbi segít az alga ritkításában is. Valószínűleg koi ponty ugyancsak kerül majd a Malom-tóba. Növényt azonban nem telepítek, az nem lenne szerencsés a szilveszteri fürdések miatt sem – mondta Ihász Csaba, aki beszélt arról is, hogy korábban három vidra került a tóba, valószínűleg a Balatonból úsztak fel. Ugyanis ha érzik a hal szagát, a zsilipek sem jelentenek számukra akadályt. Ma azonban már egyetlen vidrát sem látni.