„Hosszú távon a Balaton csak győztesen jöhet ki ebből a harcból” (hellovidek.hu)

A koronavírus-járvánnyal járó korlátozások egyértelműen nehéz szituációba sodortak számos szektort, de talán legnehezebb helyzetbe a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, zeneipar és a szolgáltatások, illetve a rendezvény ágazat került. A bizonytalanság, a szigorítások és a láthatatlan ellenség formájában jelentkező vírus egy teljesen új helyzet elé állította a szektorokat, amelyre a határidő és a tervezhetőség teljes hiányában kellett reagálniuk a közös célért, hogy a balatoni szezon átvészelhesse az eddig ismeretlen problémákat.

Azt érdemes tudni a balatoni szezonról, hogy a balatoni turisztikai teljesítmény az ország turisztikai teljesítményének körülbelül a negyedét jelenti. A belföldi turizmust tekintve a teljesítmény fele a Balatonnál keletkezik. Ennek a félnek a gerincét képezi a nyári két jelentős hónap (július, augusztus) és természetesen a nyári fesztiválok, amik nagymértékben befolyásolják a vendégforgalmat. Így, hogy május 3-án a balatoni üzletek, vendéglátóhelyek többsége gyakorlatilag majdnem rendesen vagy, ha máshogy nem is, de korlátozott módon kinyithat és fogadhat vendéget, ez szerintem megmentheti a szezont – közölte a MOL Nagyon Balaton podcastjában Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, aki a hellovidek.hu összefoglalója szerint azt is megjegezte, a járvány után, aki teheti belföldi úti célt fog választani.

Az enyhítéseken kívül azt is bejelentették 30-án, hogy augusztus 15-ig továbbra sem lehet rendezvényt tartani az országban. A hír a Balaton szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, mivel hazánk legnépszerűbb turisztikai desztinációja több nyári rendezvénynek ad otthont, amelyek hiányában megváltozhat teljesen a szezon struktúrája.  „A bejelentés sok szempontból nekünk, fesztiválszervezőknek egy fekete nap volt az életünkben, hiszen arra még a 27 év során nem volt példa, hogy akár egy rendezvényünk is elmaradt volna” – fogalmazott Lobenwein Norbert. A MOL Nagyon Balaton alapítója kifejtette: ennek ellenére erre már számítottak, tehát nem érte váratlanul a helyzet, hiszen látták, hogy ez történt Európa más országaiban is. A tiltás augusztus 15-ig szól és ez több, a MOL Nagyon Balaton alá tartozó rendezvényt érint. A Strand Fesztivál esetében azt kommunikálják, hogy mivel ez a korlátozást követően, 18-án indul a B My Lake-kel együtt, ezért jelen tervek szerint ezeket a rendezvényeket szeretnék megtartani.

Részben örülök ennek a bejelentésnek – mondta Marsalkó Dávid, a Halott Pénz zenekar alapító-frontembere. Hozzátette: az eddigi időszakban a legrosszabb a bizonytalanság volt, amikor nem tudtak mihez alkalmazkodni, tervezni, pedig a  szakmában ez kiemelten fontos. Így, hogy van egy fix terv, egy hivatalos álláspont, lett valami, ami alapján elkezdhetnek gondolkodni.

„Ez valahol egy lehetőség, mivel szerintem a járvány miatt gyökeresen meg fog változni az életünk és más világ következik” – fogalmazott Szollár Domokos. A MOL – csoport kommunikációs és marketing igazgatója kifejtette:  ebben a helyzetben az lehet a helyes viselkedés, hogy alkalmazkodunk és törekszünk észrevenni benne a lehetőséget, ahhoz hogy a legtöbbet hozzuk ki a szituációból

A járványhelyzettel kapcsolatos reakciókat tekintve a legtöbb vendéglátóhely, szolgáltató új kereskedelmi csatornákat keresett, elindította a házhozszállítást, de a Kistücsök Étterem egészen máshogy értelmezte a kényszerszünetet. Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa és a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke elmondta, hogy azt a taktikát választották, hogy „előre menekülnek” és minden olyan beruházást, karbantartást megcsinálnak, amit későbbi időpontokra terveztek, így a jelenleg aktuális szálloda beruházásuk is várhatóan fél évvel előbb megnyithat.

„Ez most az egész Balatonnak egy történelmi lehetőség. Ha lesz egy nyugodtabb nyarunk, akkor szerintem minden szolgáltatónak az a legfontosabb feladata, hogy a legjobb minőséget adja. Lehet, hogy a Balatonnak ez lesz a jövője: a nyári szezonban egy kicsit fogjuk vissza a vendégkapacitást, de sokkal magasabb minőséget adjunk és felejtsük el végérvényesen azt a fogalmat, hogy szezon. Egész évben legyenek lehetőségek, programok” – fogalmazott Csapody Balázs, majd kiemelte, hogy ha ezt a nyarat mindenki megragadja és jól csinálják, akkor hosszú távon a Balaton csak győztesen jöhet ki ebből a harcból.

A beszélgetés résztvevői szerint az idei szezont a biztonság iránti igény és a bizalom megtartása, megerősítése határozhatja meg. Azzal kapcsolatban, hogy mernek-e majd a Balatonra vagy a fesztiválokra vendégek menni a feloldásokat követően még rengeten a bizonytalanság, de úgy gondolják, hogy a biztonság iránti igény erősítheti a belföldi turizmust és a fogyasztói bizalom megőrzésével, a megfelelő kreatív és újító hozzáállással egy nagyon erős megbízható márkaként éledhet fel újra a Balaton.