Nagyon sokan mérlegelnek, és ahelyett, hogy a horvát tengerpartot választanák, inkább a Balaton mellett döntenek idén nyáron – ezt mondta a Világgazdaságnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke, akit a balatoni szezon tapasztalatairól kérdeztünk.
Július elsejével hivatalosan is kezdetét vette a nyár turisztikai főszezon, amikor magyarok százezrei veszik ki szabadságukat, és indulnak útnak, hogy valamelyik közkedvelt üdülőhelyen töltsék a szabadidejüket. Ilyenkor örök vita tárgya, hogy a Balaton vagy a horvát tengerpart a vonzóbb célpont a magyar turisták körében. Bár a magyar tengert a számok alapján még mindig négyszer többen választják, mint az Adriát, sokan mégis az utóbbi mellett döntenek. Ebben nemcsak a táj szépsége, hanem az ár is meghatározó tényező, mivel sokan jóval olcsóbbnak ítélik meg, még az útiköltséget is beszámítva. Ez azonban nem biztos, hogy megállja a helyét a továbbiakban is.
Vannak olyan vendégek, akik számára már egyáltalán nem olcsó a horvát nyaralás, ezért az idén nem mennek Horvátországba
– mondta Kovács László, aki ezt balatoni vendéglátósok beszámolói alapján állítja. Szerinte a Balaton mellett szóló érvként, hogy mára nagyon színvonalas vendéglátással rendelkezik, szemben Horvátországgal, ahol ez ennyire nem általános és elterjedt.
Egyre kevesebb a külföldi turista Horvátországban
Azonban nem csak a magyarok állítják, hogy az Adriai-tenger egyre drágább. Június közepén a Vecernji List arról cikkezett, hogy egyelőre csalódást keltő számokat produkál a szezon Horvátországban, ahol az év első öt hónapjában jócskán lecsökkent a külföldi turisták száma.
Az év elejétől május végéig a német turisták száma 30 százalékkal, a franciáké 19 százalékkal, az osztrákoké pedig 6 százalékkal csökkent, és 2 százalékkal kevesebb lengyel és magyar látogatott el az Adriára.
A horvát lap meg is találta az okot a külföldiek távol maradására, ami nem más, mint az árak elszállása. Az elmúlt két-három évben az erős keresletnek köszönhetően drámaian megemelkedtek az árak a tengerparton.
Már nem titok, hogy a horvát tengerparton eltöltött olcsó nyaralások ideje határozottan a múlté
– állapítja meg a lap hozzátéve, hogy szerencsére idén az áremelkedések üteme lelassult, mivel egyes adriai házigazdák úgy döntöttek, hogy megtartják a tavalyi árakat. Így most a főszezonban 80 euró alatt alig találni apartmant egy éjszakára, 50 euróért pedig egyenesen kizárt. Ráadásul a horvát turizmusból élők számára az is egyértelmű, hogy nincs többé lehetőség az árakkal való játékra, azaz nem tudnak hova emelni.
A magyarok is büntetnek a drágulásért, tíz százaléknál többet nem lehet emelni
Ez azonban Magyarországon sincs másképp. Kovács László szerint egyáltalán nincs könnyű helyzetben az ágazat, amely az utóbbi időben súlyos költségsokkot szenvedett el. 2022-ben és 2023-ban volt a csúcson az infláció, ami a balatoni árakban is lecsapódott:
- tavalyelőtt még 20-30 százalékos drágulás volt,
- ez tavaly már szelídült, és „csak” 8-10 százalékos volt átlagban, ám nem mindenki tudta ezt meglépni következmények nélkül – írja a vg.hu.