Épül a látrányi elkerülő út – ideiglenesen lezárták a rádpusztai bekötőutat

A Strabag Általános Építő Kft. kivitelezésével megvalósuló látrányi elkerülő út építésénél október 15-től várhatóan két hónapra lezárták a rádpusztai bekötőutat a 67. számú főút és Balatonlelle, Árpád utca között – írja a magyarepitok.hu a NIF ZRt. tájékoztatása alapján.

 

A Balaton-közeli látrányi elkerülőn a Strabag Általános Építő Kft. dolgozik. A mintegy 10,2 kilométer hosszú útszakasz a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épül meg a 67-es főút új, északi szakaszán. A 2021. augusztus végén elrajtolt, több mint 10 kilométeres látrányi elkerülő projekt a már elkészült pályát köti össze a Balaton mentén futó M7-essel.

A Látrány elkerülő projekt keretében a már meglévő 2×1 forgalmi sávos főutat építik át 2×2 sávos, fizikai elválasztású főúttá.

A fejlesztés során az út szelvényezés szerinti jobb oldalán építik meg az új pályát, tekintettel arra, hogy a bal oldalon magas természetvédelmi értékű, Natura2000 besorolású területek fekszenek. A térség mezőgazdasági területeinek gazdaságos megközelíthetősége érdekében, a meglévő úthálózathoz kapcsolódva földutak is létesülnek.

A beruházás részeként az M7 autópálya és a 67. sz. főút csomópontjának szintbeni alcsomópontját turbókörforgalommá építik át. Továbbá a szakaszon két vadátjárót építenek ki, illetve egy különszintű csomópont is létesül a 6514. j. összekötő úton, Visznél. Rádpusztánál a szintbeni csomópont átépítésének következtében lehetővé válik a településrészre történő közvetlen lehajtás.

A kivitelezés várhatóan 2024 februárjában ér véget.

Térkép: NIF Zrt.

Építési munkák miatt itt kell számítani lezárásra

A NIF Zrt. friss tájékoztatása szerint a „67. számú főút Kaposvár (észak) és az M7 autópálya 2×2 sávosra történő bővítése – Látrány elkerülő szakasz” projekt keretében 2022. október 15-től főpálya építési munkák miatt – előreláthatóan – 2 hónapra lezárták a 67. számú főút 90+224 km szelvényében lévő rádpusztai bekötőutat a 67. számú főút és Balatonlelle, Árpád utca között.

A lezárás időtartama alatt Rádpuszta megközelítése a csatolt térkép szerint, a 67. számú főút irányából a Balatonszemes (67. sz. főút 92+015 km szelvénye), Vadvirág utca – Balatonszemes, Árpád utca – Balatonlelle útvonalon lesz lehetséges.

Térkép: NIF Zrt.