„Enyém, tied, cuvée” (veol.hu)

„Enyém, tied, cuvée” névre hallgat Balatonarács bora a szakértői zsűri szerint, amihez a szőlőt a helyiek szeptemberben gyűjtötték össze, majd együtt préselték le Balatonarácson. A névadásról az Arácsi Népházban döntöttek a Márton-napi újborkóstolón, vasárnap este.

Az Arácsért Alapítvány szervezésében minden évben, Márton nap alkalmából elnevezik az újbort, amit együtt készítettek el a helybeliek. A vasárnap esti találkozón mindenki leadhatta javaslatát az újbor nevére, amelyről Böőr László, a Szent Benedek iskola pincészetének vezetője, Komáromi Móric, az iskola igazgatója, Koronczai Zsolt, aki 2018-ban Balatonfüreden az „Év Bortermelője” és Fabacsovics Zoltán, az Arácsért Alapítvány kuratóriumi elnöke döntött. Eszerint a kitűnő nedű az „Enyém, tied, cuvée” nevet kapta.

Koronczai Zsolt borász, pince tulajdonos Márton-nap alkalmából, a tavalyi évjáratból olaszrizlinget, rajnai rizlinget, traminit és merlot-t kínált a jelenlévőknek. Ezek a nedűk, ahogy mondta, tökéletesen visszaadják a Balatonfüred-Csopaki Borvidék ízét, jellegzetességét, dinamikáját, és kitűnő évjáratúak. Kiemelte, az újborok szépek, de változó minőségűek. Szeptember elején lehullott 1500 milliméter csapadék ugyanis nem kedvezett az érésben levő szőlőnek, a kék szőlőfajtákat jelenleg is préselik.

A teljes cikk itt elolvasható.