Dupla jubileum Keszthelyen (zaol.hu)

Az intézmény 1800-ban kezdte meg működését, megelőzve a Budán 1840 körül alapított polgári zeneiskola létrejöttét. A keszthelyi zeneiskola 25 évvel ezelőtt vette fel Festetics György nevét. A zeneiskola azért választotta Festetics Györgyöt névadónak, mert a Georgikont alapító gróf hívta életre Európában az első polgári zeneiskolák egyikét, mégpedig a gazdasági tanintézet berkein belül. Ez alkalomból jubileumi hangversenyt rendez október 25-én, pénteken az 55 éves évfordulóját szintén ez évben ünneplő intézmény. 

Méltatlanul elfeledett az első igazgató, Anton Stadler, akit Festetics György kért fel a zeneoktatás megszervezésére, mégpedig a „duhaj ifjúság” nevelése céljából, ahogy erről egy korabeli dokumentum tanúskodik. Róla is megemlékezünk az évforduló alkalmából – mondta el a zaol.hu-nak Bánhidai Tamás igazgató.

Az utóbbi két évben a Kodály-program nagy segítséget jelentett, 1992 óta ennyi pénzt soha nem kaptunk se hangszerre, se javításra – fogalmazott az igazgató.  A legjelentősebb beszerzés az a tantermi zongora, amit idén vásároltak a Kodály- programból. A növendékek versenyekre járhatnak, ehhez megkapják az útiköltséget, a tankerület biztosítja a feltételeket. Hozzátette a magánszférából is érkeztek támogatók. Tavaly 50 ezer eurót kapott az iskola Ausztriában élő magánszemélytől, aki nem szeretné felfedni a kilétét, ebből a pénzből hangversenyzongorát vettek.

A zeneiskolából szinte minden évben kikerül olyan növendék, aki zenei pályán folytatja a tanulmányait.

Mindig fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a zeneiskola nem művészképző – emelte ki Bánhidai Tamás.  Az alapfokú zeneoktatás szerinte olyan, mint a tömegsport. Ha valaki nagyon tehetséges, elindulhat felfelé a művészi úton, de az alapvető cél zeneszerető, zeneértő embereket nevelni. Ehhez az állam megadja a szükséges támogatást: egy gyermek tanulását 2-300 ezer forint körüli összeggel segíti, miközben a szülők által fizetendő térítési díj az egész tanévre néhány ezer forint. A gazdag múltra építve ezt a munkát szeretnék folytatni.

Az igény továbbra is nagy a zeneoktatás iránt, a keszthelyi intézményben jelenleg 460-an tanulnak, ami magas létszámnak számít – olvasható a zaol.hu-n.