Digitálissá alakították a vendégkönyvet (sonline.hu)

Július elejétől kötelező a szállodáknak az adatszolgáltatás a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felé. Le kell jelenteni a turisták adatait a szakmai szervezetnek, októbertől pedig a panzióknak is csatlakozniuk kell a törvény szerint. Első körben 1009 szálloda és 117 panzió kapcsolódott a rendszerhez – erről a Somogyi Hírlap Médiahajóján beszélt Guller Zoltán vezérigazgató.

Elmondta: kötelező a vendégek számát, nemét, életkorát feltüntetni, illetve a küldő települést, s azt is, hogy mennyit költött és mivel fizetett, valamint hogyan foglalta le a szállást.

– Eddig is kellett vendégkönyvet vezetni, ez válik most digitálissá, ami növeli a hatékonyságát – mondta Guller Zoltán.

A változás egyrészt fehéríti a turizmust, másrészt pontosabban be lehet avatkozni marketingkampányokkal, ha egy úti cél nem annyira kedvelt a turisták körében.

– Ez egy adatbázis, ami kommunikál a már most is futó szállodai szoftverekkel. A kisebb szállásadóknak, panziókban, vendégházakban pedig ingyenes alkalmazást bocsátunk a rendelkezésre – fogalmazott a vezérigazgató.

Jelenleg csak a panziók és szállodák léptek a rendszerbe, azonban – mint az a Médiahajón elhangzott – 2020-tól pedig minden szálláshely-szolgáltatással foglalkozónak kötelező adatot szolgáltatni a MTÜ felé. Jövőre várhatóan múzeumok, állatkertek, élményparkok, sőt a balatoni hajózás is csatlakozik az online rendszerhez. Ezzel az egész turisztikai marketing egyre inkább digitálissá válik majd, amelyet digitális mérföldkőnek nevezett a vezérigazgató – a sonline.hu beszámolója szerint.