
A koronavírus-járványt megelőző évben, 2019-ben nyitott Kocsis Niki és Kocsis Gabi közös kávézója, a kiskék Balatonfenyvesen. A testvérpár fiatalon vágott bele saját üzletébe. Volt honnan örökölni a vendéglátás szeretetét, szüleik régóta ezen a területen dolgoznak saját kertvendéglőjükben.
A bezárás oka prózai, Nikinek megszületett a kisfia, az örömteli esemény pedig alaposan felforgatta a megszokott életüket.
Tavaly már láthattátok, ahogy hétről-hétre kerekedek, bizony, eggyel többen voltunk a pultban. (…) Sokat gondolkoztunk azon, hogyan tudjuk majd összeegyeztetni az egész napos munkát egy kisbaba igényeivel úgy, hogy közben a józan eszünk se menjen el a nyár végére… Idővel be kellett látnunk, hogy nem fog menni. Ezért úgy döntöttünk, hogy idén nem nyitjuk ki a kávézót
– osztották meg a Facebookon.
A fiatal vendéglátósok azt is elárulták, hogy felváltva besegítenek a nagyszülőknél és viszik magukkal a hamburgereket és a sütiket, így ezeket a vendégek megtalálhatják majd a szintén balatonfenyvesi Bárka Kertvendéglő étlapján is.