Balatonföldvári kikötői üzletsor-vita: az önkormányzat egyezkedne

Balatonföldvár megegyezést kezdeményezett a kikötői üzletsora körüli, évek óta húzódó viták lezárására. Az önkormányzat kész csereingatlant biztosítani, vagy pénzbeli megváltást adni az üzlettulajdonosoknak – a település közleménye szerint. (A Pécsi Törvényszék év elején szabálytalannak ítélte az önkormányzat és a kormányhivatal által kezdeményezett kisajátítási eljárást az ügyben – a szerk.)

A közlemény így folytatódik:

“Balatonföldvár önkormányzata az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordított a közterületek, strandok, parkok rekonstrukciójára és pályázati lehetőségek alapján további közterületek megújítását tervezi. A Kvassay sétány felújítása három szakaszban fog megvalósulni a pályázati lehetőségek függvényében. A sétány megújításának egyik eleme a kikötő környezetének rendezése, parkosítása, mely halaszthatatlan településfejlesztési feladat.

Ennek érdekében az önkormányzat az évek óta elhúzódó kikötői üzletsor ügyében megegyezést kezdeményezett a tulajdonosokkal, jogi képviselőjükön keresztül.
A város ajánlata:
– 1.ingatlancsere
– 160 m² felépítmények tulajdonjogáért cserébe a Keringőben 220 m² tulajdonjog
VAGY
– 2.pénzbeli megváltás
– mind az önkormányzat mind az üzlet tulajdonosok részéről kijelölt egy-egy független igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő felértékelése alapján kapott értékek számtani közepe.

Az önkormányzat bízik a tárgyalások gyors és eredményes lefolytatásában.”

***

A balatonföldvári BAHART-kikötő bejáratánál 1985 óta több üzlet üzemel. Némelyik fagyit árul, máshol ebédelni lehet.  Holovits Huba polgármester fejleszteni szeretné a kikötőt, erre és a közérdekre hivatkozva eltüntetné a büfésort. A város önkormányzata a Somogy Megyei Kormányhivatallal közösen kisajátítási eljárást kezdeményezett, ugyanakkor a Pécsi Törvényszék szerint a kisajátítási eljárás kezdeményezését megelőző önkormányzati és kormányhivatali eljárás is szabálytalan volt – írta a 24.hu idén februárban.