Az Év Balatoni Üdülőépülete egy fonyódi nyaraló lett (fotókkal)

Az Év Balatoni Háza pályázat üdülőépület kategória nyertese egy fonyódi nyaraló lett. “Az az első benyomásunk az épületről, hogy ez ismerős, mintha mindig is itt lett volna, aztán közelről, részleteiben elmerülve látjuk meg azokat az újragondolt finomságokat, amitől egyszerre lesz mai és időtálló” – hangzott el a közelmúltban megtartott díjkiosztó ünnepségen. (Az ünnepségről és a többi díjazottról itt olvashat.)

 

A szakmai zsűri ezzel magyarázta a Dénes György (DNS-Műterem Bt.) építész által tervezett épület díjazását:

“Dénes György épülete nem a folyóiratok világából jól ismert építészeti “fine dining”. Az általa tervezett épület sokkal inkább olyan, mint egy jó bisztró eledel! Mindenki által befogadható és kedvelt, emberi léptékű. Ahhoz hogy jól működjön, szerencsére minden alapanyag adott: formavilága visszafogott, mégis karakteres, nyílásosztása harmonikus, alaprajza jól működő és ami további erénye: földszintes. És akkor még a fűszerekről nem is beszéltünk, amit Dénes György jól megválogatott, nem tett bele túl sokat csak annyit, hogy egy picit pikáns legyen, így miközben ízleljük, megállhatunk egy pillanatra. Ilyen alkotóelemek a sarkok lecsapásai, a lábazat magasságának játékai, az oromzat és nyíláskeretek részletei.

Az az első benyomásunk az épületről, hogy ez ismerős, mintha mindig is itt lett volna, aztán közelről, részleteiben elmerülve látjuk meg azokat az újragondolt finomságokat, amitől egyszerre lesz mai és időtálló. Mindezt a Balaton déli partján, Fonyódon, ami meglehetősen nehéz terep…

Egy biztos ez az épület nem fog kimenni a divatból, pont úgy, mit a balatoni sajtos tejfölös lángos (természetesen füstölt sajttal :)).”

(Fotók: pályázati anyag)