Balatoni pontyfogási rekord született (balatonihal.hu)

Október utolsó napján, a délelőtti órákban a Balaton északi partján akadt horogra egy akkor ponty, amelyet eddig még sosem hitelesítettek. Hoffer Dávidnak sikerült a csodálatos 30,10 kg-os halat kifognia, amellyel ő tartja a jelenlegi hivatalos balatoni pontyrekordot.

Fotó: facebook.com/balatonihal

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közösségi oldalán számolt be a nem mindennapi fogás körülményeiről:

„Kedden érkezett társaival a középső medence északi partjára, gyors táborállítást követően a végszerelékek már a helyükre is kerültek. Dávid 280 méterre találta meg az általa jónak vélt helyet, ahol egy kisebb púp helyezkedett el. A jobbos botját dupla 24 mm-es bojlival csalizta fel, amelyet az említett területre be is húzott még az érkezés napján. A ma reggeli órákban Dávid ejtős kapásra lett figyelmes, amely tudatta, hogy van érdeklődő a bot túlsó végén. Gyorsan csónakba pattant és már hasított is a hal felé, hogy megkezdődhessen a fárasztás. A küzdelem több mint 40 percen át tartott, a kapitális példány egyszerűen nem akarta magát megadni. Összesen háromszor sikerült „felimádkozni” a vízfelszínre, az utolsónál sikerült is megmeríteni. Dávidnak ezúton is gratulálunk a nem mindennapi fogáshoz, hasonló élményeket kívánunk minden horgásztársunknak.”

Fotó: facebook.com/balatonihal