A napokban kihirdették az „Év Balatoni Háza 2019.” építészeti díjpályázat győzteseit. Három kategóriában – lakóház, középület és üdülő/gazdasági épület – választották ki a legjobbakat. Közülük itt az Év Balatoni Gazdasági Épületét, a badacsonytomaji Hableány Laposa Borászatot (felelős építész: Kis Péter) mutatjuk be, közölve a zsűri döntésének indoklását is.
(Fotó: Balatoni Szövetség)
A Nők a Balatonért Egyesület a Balatoni Szövetséggel együttműködve tavaly másodjára hirdette meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot. A lebonyolítást a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága támogatta. A megmérettetésen azokkal a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetben található épületekkel lehetett részt venni, amelyeket, 2013. január 1. után vettek használatba. A pályázat 2020. január 3-án zárult, amelynek eredménye szerint kategóriájában a tihanyi kikötő épülete lett az egyik győztes.
Az ünnepélyes badacsonytomaji díjkiosztón a zsűri döntésének indoklása így hangzott:
„Az Év Balatoni Gazdasági Épülete 2019. a badacsonytomaji Hableány lett. „A térnek képlete, a helynek géniusza van” írja- Hamvas Béla Az öt géniuszban.
Balaton-felvidéken, Badacsonyban a hely szelleme – a génius loci- igazán tetten érhető a Hableány környezete és épülete történetében, amely különös értéke, hogy már kevés ilyen későmodern építészeti alkotás áll a régióban.
A ház mai formáját már majd 70 éve őrzi és így ikonikus városképi eleme Badacsonynak. Igazi közösségszervező hely, több generáció részére találkozó pont, kulturális kapcsolódási tér a helyi lakók és az itt nyaralók életének fontos helyszíne. Emlékek színtere.
Az épület történetének külön értéke, hogy olyan család lett a tulajdonosa, és kezdeményezte az épület felújítását és bővítését, aki helyi gyökerekkel rendelkezik: a badacsonyi Barabás család lánya Laposa Eleonóra és férje Laposa József borász és gyermekeik.
A felújítás során új értékes funkciókkal látták el az épületet és újabb részei lettek nyitva a nagyközönség előtt. Bisztró, borbár és egy modern borászati üzem is látogatható.
Anyaghasználat, a belső terek letisztultsága példaértékűen illeszkedik az épület történetéhez és szellemiségéhez. Az új követelményeknek megfelelő, de a múlt értékeit megtartó épület jött létre. A homlokzaton található mozaik hableány kép is restaurálásra került, amely Kumpos Éva 1965-ös alkotása.
Összességében értékmentő és értékteremtő munka tanúi és élvezői lehetünk.”
(Fotók: Balatoni Szövetség)