Az aratás felénél járnak Somogyban (sonline.hu)

Javában zajlik az aratások országszerte, így Somogyban is. Az aratási munkálatokat a viharárok és a csapadék is lassíthatja néhol, de így is az elmúlt évekhez hasonlóan sok gazda jelezte, hogy adományával csatlakozna a Magyarok Kenyere programhoz.

Immár több mint tíz éve gyűjtünk búzát a rászorulóknak a Magyarok Kenyere programnak köszönhetően. A tizenötmillió búzaszem a világban szerteszét élő magyarokat jelképezi – mondta el a sonline.hu-nak Madarász Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ Somogy vármegyei elnöke, aki hozzátette: idén is tizenhat gyűjtőpontra várják az adományokat augusztus 20-ig.  Az eddigi adományozók jó szándékú segítségéért nagyon hálásak, és arra kérik azokat, akik szeretnék támogatni a programot, keressék a gyűjtőpontok képviselőit, vagy a falugazdászokat.

Az őszi árpa aratása mostanra befejeződött, míg a búza több mint felét gyűjtötték már be.

Az esős napok ellenére az őszi búza több mint felét sikerült betakarítani eddig. Hátra van még sokfelé az őszi kalászosok érése, de volt, ahol a rozsot és a zabot már betakarították. Somogyban a szélsőséges időjárás ellenére a gazdák mindent megtesznek azért, hogy a családok asztalára kenyér kerüljön – tette hozzá Madarász Zoltán.

A jótékonysági kezdeményezés immár 15 éve indult útjára a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának köszönhetően. Mára az együttműködés átlépte a határokat és a nemzetközi összetartozás egyik alappillérévé vált. A magyar gazdák a program kezdetek óta  terményfelajánlással segítik a rászorulókat, így nemcsak a gazdaságok vesznek benne részt, hanem a fuvarozók és a malmok is. Sőt, kulturális programok, szakmai összejövetelek is kapcsolódnak a kampányhoz, de még ösztöndíjjal is támogatják azokat a nehéz sorsú fiatalokat, akik az agráriumban szeretnének tanulni.