Árulja értékes keszthelyi ingatlanjait az agráregyetem, évtizedekig működő strandját is eladja (24.hu)

Összesen 42, Keszthelyen nyolc ingatlantól válna meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A keszthelyi campus vezetése 2022-ben még a Georgikon Vízitelep és Strand fejlesztését tervezte, most azonban 900 millió forintos irányáron eladnák a területet, amely épp az ismert vállalkozókhoz tartozó Helikon szálló szomszédságában található – írja a 24.hu.

 

A telex.hu az írja, 2022-ben még úgy tűnt, hogy az egyetem fejleszteni akarja a keszthelyi strandot, egy akkori Facebook-bejegyzésben azt írták: „A campus és a város vezetése is elkötelezett a terület egyetemi fejlesztéseivel kapcsolatosan”. A korábbi fideszes alpolgármester, Vozár Péterné még a helyszínen tárgyalt a keszthelyi kampusz főigazgató-helyettesével, Szabó Péterrel, ám a fejlesztésből azóta sem lett semmi. A vízparti területet most eladásra kínálják, az irányára 904 millió forint.

A MATE azt közölte, hogy két víziteleppel rendelkeznek Keszthelyen, a meghirdetett ingatlan eladása mögött pedig tudatos és megfontolt ingatlangazdálkodási stratégia áll, mely a hatékony működést és a hallgatói igényekhez igazodó fejlesztéseket szolgálja. Az ingatlaneladásból származó bevétel „teljes mértékben az egyetemi oktatási és kutatási célokat szolgálja: infrastruktúra-korszerűsítésre, digitális fejlesztésekre, valamint hallgatói szolgáltatások és képzési feltételek javítására fordítjuk. A MATE Georgikon Campus D épületén jelenleg is közel egymilliárd forintos fejlesztés zajlik, míg az átadott fejlesztések összértéke az elmúlt években meghaladja a 3 milliárd forintot” – tették hozzá.

A Georgikon Vízitelep és Strand másik oldalán egy önkormányzati telek található. A tavaly civil és ellenzéki támogatással polgármesterré választott Tóth Gergely azt mondta, az önkormányzat azt szeretné, ha a terület strand maradna, esetleg egy parkot vagy egy vízitelepet tud itt elképzelni. A polgármester szerint attól is függ az önkormányzati terület sorsa, hogy mi lesz az egyetemi ingatlannal. Az önkormányzatnak már van három strandja, így nincsen szükségük feltétlenül egy újra, így azon is gondolkodnak, hogy esetleg elcserélik a területet.

A MATE egyébként nyolc ingatlant árul Keszthelyen, ezek összértéke nagyjából kétmilliárd forint. A vízparthoz közeli, évek óta használaton kívüli, leromlott állapotú egykori kollégiumi épületet 325 millió forintért kínálják, egy közel három és fél hektáros belterületi ingatlanon pedig 308 millióért adnának túl.