Alkotmánybírósághoz fordult a Kaposvári Járásbíróság hajléktalan ügyben

A Kaposvári Járásbíróság a mai tárgyaláson kihirdetett végzésében egy 54 éves őrizetbe vett hajléktalan ügyében az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértés miatt folytatott eljárást felfüggesztette és kezdeményezte az Alkotmánybíróság egyedi normakontroll eljárását – közölte a Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya.

A járásbíróság álláspontja szerint ugyanis a szabálysértési törvénynek jelen ügyben alkalmazandó szabályai az Alaptörvénybe ütköznek.

A bíróság álláspontja szerint a Szabálysértési törvény 178/B. § (1) bekezdésében írtak az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának az elesettek és szegények megsegítésének kötelezettségét kinyilvánító részével, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményével, az I. cikk (3) bekezdésének az alapvető jogok korlátozására vonatkozó és a XV. cikk (1) bekezdésében írt törvény előtti egyenlőségre vonatkozó rendelkezésével, továbbá a (2) bekezdés szerinti diszkrimináció tilalma követelményével, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés szerinti tisztességes tárgyalás követelményével és a (7) bekezdésben rögzített jogorvoslathoz való joggal ellentétesek.

A bíróság a fentiekre figyelemmel a szabálysértési eljárást felfüggesztette és az Alkotmánybíróságnál egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett. Indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Szabálysértési törvény hajléktalanokról szóló rendelkezésének Alaptörvénybe ütközését, azt visszamenőleges hatállyal semmisítse meg és rendelje el a jogerős határozattal befejezett szabálysértési eljárások felülvizsgálatát. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.