Az eddigi 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik az ÁFA alanyi mentességének határa. Magyarországon 830 ezer alanyi mentes kisvállalkozó van. Nekik most ezzel semmi teendőjük nincsen. Akik 2025-re nem választották, vagy nem választhatták az alanyi mentességet, de 2024-ben nem haladták meg a 18 millió forintos értékhatárt és várhatóan az idén sem fogják, azok visszamenőleg, 2025. január 1-től beléphetnek az alanyi adómentes körbe – hívja fel a figyelmet a tvkeszthely.hu.
Erről legkésőbb február 28-ig kell nyilatkozni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A NAV közzétette honlapján az alanyi mentességgel kapcsolatos „Gyakran ismételt kérdéseket.” A dokumentum minden fontos információt tartalmaz a témában.
„Az alanyi menteseknek főszabály szerint nem kell ÁFA-t felszámítani, ÁFA-t fizetni és ÁFA bevallást sem benyújtani. Ugyanakkor tekintettel kell lenni arra is, hogy ebben az esetben a levonási jog sem illeti meg az adózót, tehát az idén befogadott számlák ÁFA tartalma nem helyezhető levonásba.
Aki visszamenőleg választja az alanyi mentességet, annak a választástól számított 8 napon belül módosítani kell az idén kiállított számláit, azokat alanyi adómentesen, ÁFA felszámítása nélkül kell ismét kiállítani. Fontos az is, hogy a módosított számlákat a vállalkozóknak el kell juttatni az üzleti partnereik részére. A nyugtákra ez a módosítási kötelezettség nem vonatkozik”
– nyilatkozta Joó Hilda, a NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága sajtóreferense a Keszthelyi TV-nek.