A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is – áll a hivatal közleményében.
Balassa Dániel: ideje radikálisabban fellépni a Balatonnál
A Balaton-régió legégetőbb problémáiról nyilatkozott az értékmegőrzésben élenjáró Szigliget polgármestere, Balassa Dániel a HírBalatonnak annak apropóján, hogy az önkormányzatoknak a következő években új településrendezési tervet kell alkotniuk, igazodva a megváltozott jogszabályokhoz. Álláspontja szerint nemcsak a hatóságoknak, hanem a polgármestereknek is be kell keményíteniük ahhoz, hogy mentsük a Balatonnál, ami még menthető.
A NAV is készül a nőnapra
Mától kiemelt figyelmet fordít a virág-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal). A revizorok március 3. és 8. között a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják – írja közleményében a Veszprém Vármegyei Adó-és Vámigazgatóság.
Alanyi mentesség: február végéig kell nyilatkozni a NAV-nak (tvkeszthely.hu)
Az eddigi 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik az ÁFA alanyi mentességének határa. Magyarországon 830 ezer alanyi mentes kisvállalkozó van. Nekik most ezzel semmi teendőjük nincsen. Akik 2025-re nem választották, vagy nem választhatták az alanyi mentességet, de 2024-ben nem haladták meg a 18 millió forintos értékhatárt és várhatóan az idén sem fogják, azok visszamenőleg, 2025. január 1-től beléphetnek az alanyi adómentes körbe – hívja fel a figyelmet a tvkeszthely.hu.
Veszprémi NAV: masszőrök pénztárgép nélkül
A masszőrök munkája fontos segítséget adhat a testi és lelki felüdüléshez, de a számla- és nyugtakibocsátás, és az adatszolgáltatás szabályai rájuk is vonatkoznak. A NAV ellenőrei ezúttal ezt vizsgálták. A revízió megállapította: van mit pótolniuk az ellenőrzött vállalkozásoknak – áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának közleményében.
A Balatonnál terjesztették volna az illegális dohányt (sonline.hu)
Az elmúlt időszakban a NAV két dunántúli vármegyében is alaposan odapörkölt a dohánycsempészeknek, összesen mintegy 14.500 doboznyi cigarettát lefoglalva – közölte a NAV.
Veszprém vármegyei adó-traffipax előrejelzés jövő hétre
Iskolai és munkahelyi büféket fog ellenőrizni a jövő héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága több településen, köztük balatoniakat is – a vámigazgatóság tájékoztatása szerint.
Megvan az eredménye a NAV nyári balatoni vizsgálatának
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést – ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Erre kell figyelni lakáskiadásnál a NAV szerint
A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A felsőoktatási tanév kezdetével lassan elfogynak a kiadó albérletek, ezért nem árt tisztázni a hosszú távú lakáskiadás legfőbb szabályait – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ingatlankiadás szabályairól szóló sajtóközleményében.
NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés a Balatonnál – duplázódott a bírság
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást – tájékoztatta a NAV a hirbalaton.hu-t