Júliusban Balatonszárszón egy horgász különleges fogással tért haza: hálójában egy aligátorteknős akadt fenn. Az aligátorteknős (Chelydra serpentina) egyáltalán nem része a Balaton ökoszisztémájának, hiszen nem őshonos Magyarországon, sőt, súlyos ökológiai problémákat okozhat jelenléte. Ez a faj rendkívül veszélyes, hatalmas, csőrszerű szájával komoly sérüléseket is okozhat.
A horgász ahelyett, hogy visszadobta volna a teknőst a vízbe, a kőröshegyi Teknősparkba vitte, ahol Pécsi Tibor fogadta – számolt be a sonline.hu.
Már nem az első alkalom, hogy hozzá fordulnak, hasonló helyzetekben és tőle várják ezeknek az állatoknak a további gondozását. Ebben az esetben már az új példány nem maradhatott, hiszen teltház van Tibornál. Minden évben több hasonló körülmények között befogott teknőst hoznak hozzá. A teknőspark üzemeltetője szerint nagyon sajnálatos az emberi felelőtlenség, ami miatt ez a teknős is a természetbe került.
Az aligátorteknős végül Veresegyházán, a vadasparkban talált új otthonra, ahová Horváth László főállatgondozó szállította.
Az állat mérete alapján nem túl idős példány, és nem volt régóta a szabad természetben. Nálunk van először nyilvántartva – mondta el az állatmenhelyként is funkcionáló park gondozója. A vadaspark külön elkerített részen helyezte el a teknőst, társai mellé, akik szintén szabadvizekből befogott példányok.
A veresegyházi vadasparkban az aligátorteknősöket kifejezetten azért tartják, hogy demonstrálják, milyen kártékony invazív fajról van szó.
Az aligátorteknősök gyorsak, agresszívek, és komoly sérüléseket okozhatnak az embereknek is. Az őshonos mocsári teknősökkel szemben jóval nagyobbra nőnek és kiszorítják őket természetes élőhelyükről – hangsúlyozta Horváth László.
Az aligátorteknősök jelenléte komoly problémát jelent, mivel ezek a ragadozók nemcsak a védett állatokat veszélyeztetik, hanem az embereket is.