Erősebb a tavalyinál az idei szezon a Balatonnál (origo.hu)

A Balaton népszerűsége töretlen – idén is a magyarok legkedveltebb nyaralóhelye. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az Origónak elmondta, hogy az eddigi adatok és előrejelzések szerint a tavalyi évnél is jobb szezon várható – körülbelül 5-8%-kal több vendégéjszakára számítanak.

Az eddig kapott adatok és előrejelzések alapján egyértelmű, hogy a tavalyi évnél is jobb szezon várható – körülbelül 5-8%-kal több vendégéjszakára számítunk

– fogalmazott Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Hozzátette: az időjárás is nagyon kedvező ezen a nyáron, kánikulában még többen választják a vízparti kikapcsolódást.

A szolgáltatóinktól és a szállásadóinktól is hasonló visszajelzések érkeznek – vagyis, hogy több vendég érkezett hozzájuk. Természetesen a Balatonnál a belföldi turizmus dominál, de a külföldi turisták száma is növekedett. Most azt látjuk, hogy a vendégek 70%-a magyar, 30 %-a pedig külföldi. Ezen belül még mindig a német turisták vannak a legtöbben

– emelte ki az alelnök.

Tavaly is erős szezont zárt a Balaton – sőt, a vendégéjszakák száma elérte a Covid előtti utolsó kiváló nyári foglalási adatokat. Az idén pedig úgy tűnik, ennél is többen választották a balatoni pihenést.

De ne csak a vendégéjszakákat nézzük, hanem a megvalósult fejlesztéseket is, amelyek színvonalas, tartalmas kikapcsolódást tesznek lehetővé vendégeink számára. Nem lehet kizárólag a vendégéjszakák számában mérni egy desztináció turisztikai teljesítményét.  Nemcsak a mennyiségi növekedésre kell figyelni, hanem a minőségire is. Erre nagyon jó példa a Balaton fagyija verseny, vagy Az év strandétele megmérettetés, amelyek megmutatják, hogyan fejlődik például a gasztronómia a tónál. 

-vélekedett Fekete Tamás, aki hozzátette:  ez a fejlődés nemcsak a gasztronómiára, hanem a turizmus egyéb szektoraiban tevékenykedő szolgáltatókra is igaz. Nemcsak a vendégéjszakák száma emelkedett, hanem a szolgáltatások minősége és száma is pozitívan változott.  Kiemelte: az idei nyári szezon rendkívül jó és már készülnek a közeledő őszi szezonra is – hiszen a Balaton egész évben várja a vendégeket.