Minden negyedik magyar elkerüli a kutyabarát helyeket – derült ki a Marketing Professzorok Kft. legfrissebb online felméréséből, amelyben több mint ezer embert kérdeztek meg.
A megkérdezettek többsége egyébként maga is kutyatulajdonos, ennek ellenére csupán 43 százalékuk tartja teljesen elfogadhatónak a kutyabarát helyek létezését. A szállások tekintetében pedig a válaszadók kétharmada nem akar feltétlenül olyan ágyban aludni, ahol korábban egy kutya feküdt. Mindezek ellenére nagyon úgy tűnik, hogy kutyabarátnak lenni egyre nagyobb divat, és Somogy megyében is szaporodnak azok a vendéglátóhelyek, ahol szívesen látják az ebeket – számol be a felmérésről a sonline.hu.
– Az étterem három éve lett hivatalosan is kutyabarát hely –mondta el Varga Gábor a kaposvári Trattoria étterem főpincére. –Naponta 5-6 kutyát is vendégül látunk, de eddig még soha semmi problémánk nem származott ebből, a vendégeink nem panaszkodtak még az ebek jelenlétére.
Varga Gábor hozzátette: azért odafigyelnek arra, hogy a kutyásokat hová ültetik le, de betérő négylábúak általában nagyon jól neveltek és nem zavarnak sok vizet.
A balatonlellei BL Yacht Clubban nem csupán az étteremben fogadják a kutyákat, hanem a hotelben is.
– Havonta átlagosan tizenöt kutyával találkozunk – osztotta meg tapasztalatait Laskai Richárd üzletvezető. –Az étteremben még soha nem volt probléma a kutyákkal, pedig sokszor elfordul, hogy telt ház van. Ha szállóvendégek érkeznek mindig felhívjuk a figyelmüket arra, hogy ne hagyják egyedül az ebet a szobában és legyenek tekintettel a többi vendégre. Soha nem is panaszkodott még senki például amiatt, hogy nem tudott aludni, mert egész éjjel ugatott a kutya.
A kutatásból az is kiderül, hogy a kutyatartók fele soha nem vinné magával étterembe kedvencét, és csupán 5,2 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy mindig a kutyájával megy mindenhova.
– Étterembe nem minden esetben vinném magammal a kutyámat, de egy nyaralás esetében át kell gondolni az ebkérdést – mondta Boncz Edit a Kutyatár vezetője.– Ha kutya nélkül akar valaki nyaralni, meg kell szervezni a felügyeletet, ami sokszor okoz problémát, több olyan bejelentést is kaptunk, hogy az állat megszökött attól az embertől, akire a tulajdonos rábízta. De nem minden kutya alkalmas arra, hogy szállodába vigyük, van amelyik fél az idegen helyeken. A legfontosabb, hogy ismerjük a kutya természetét és tudjuk mi a jó nekik.