A Balaton legrejtélyesebb helye Zamárdiban (toretro.blog.hu)

Átrepült a tavon, Jézus lábnyomát őrzi vagy egyszerűen fehér lovakat áldoztak rajta? Mi az igazság a Szamárkő kapcsán? A Tóretró blog szerzője megpróbálta kideríteni az igazságot.

 
Kevés olyan látványosság van a Balaton környékén, melyhez annyi szóbeszéd vagy legenda fűződik, mint a Zamárdiban található Szamárkőhöz. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy ezt az óriási követ, mely a vasútállomástól 8-10 percnyi sétára fekszik, csak 1943-ban „fedezte fel” egy amatőr régész. Margittay Rikárd cikke nyomán az addig szinte ismeretlen kő egycsapásra a figyelem középpontjába került.

Az említett cikk amellett, hogy magyarázattal próbált szolgálni a kő használatára és a rajta található különös jelekre, sorra vette az akkor fellelhető – és meglepő módon máig fennmaradt – mítoszokat is. Az első ilyen szóbeszéd, hogy a kő – és rajta keresztül a település – onnan kapta a nevét, hogy a tihanyi apátság itt legeltette a szamarait a 1700-1800-as években. Ezt a legendát azonban már az 1960-as években megcáfolták a levéltárakban talált bizonyítékok segítségével. A történet ugyanis két helyen is sántított. Egyrészt az említett dátumoknál jóval korábban, az 1571—72. évi török kincstári adó-lajstromban Szamárkő néven említik a területet, (amiből később a Zamárdi nevet is eredeztetik) másrészt az apátság a környéket akkoriban zsellérlegelőnek adta. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy az apátság állatai ezek után itt biztosan nem legelhettek többé, hiszen a terület a zselléreké lett.

A következő érdekes mítosz a Szamárkő kapcsán, hogy a sziklát a tihanyi tűzhányó kitörése repítette át a Balaton felett, majd itt csapódott a földbe. Ezt – és néhány későbbi elméletet – táplálja a tény, hogy a szikla jól látható a tihanyi félszigetről, lévén a Kőhegynek az arra eső oldalán található. A cáfolat ezesetben a geológusoktól érkezett, akik rámutattak, hogy az említett tűzhányó egy ún. iszapvulkán volt, ami ritkán lövell magából köveket, ekkorát pedig biztosan nem. Ráadásul a Szamárkő anyaga nem vulkanikus bazalt vagy turfa, hanem üledékes kőzet, melyben az őskori pannontengeri csigák lenyomata is felismerhető.

Fennmaradt – Margittay elképzelésén kívül – még egy legenda, melynek vizsgálatára nem nyílt lehetőség, ez pedig Jézus lábnyomának története. A kövön a mai napig fellehető két bemélyedés, mely Margittay idejében még sokkal jobban emlékeztettek egy ember- és egy ló vagy szamár nyomára. A szóbeszéd azt tartja, hogy Jézus megjelent itt, a Balaton mellett és a kőre lépve, neki és jószágának nyoma is fennmaradt az örökkévalóságnak (persze nehéz lenne megindokolni, hogy miként maradt fenn kétezer évig a nyom, ha nyolcvan év alatt szinte felismerhetetlenné kopott, ám a hit nem tudományos fejtegetés kérdése). A legendára itt talán a római Quo Vadis kő adhat magyarázatot. A Santa Maria in Palmis-templomban található (másolat) állítólag szintén Jézus és szamara nyomát őrzi.

A további részletek itt találhatók.