A Balaton-felvidék présházai a legkedveltebb célpontjai a tolvajoknak (Magyar Nemzet)

Bűnmegelőzési szakemberek szerint a nyitást követően megszaporodhatnak a lopások a nyaralóövezetekben.  A Balaton, a Balaton-felvidék, a Káli-medence települései és külterületei, présházai a legkedveltebb célpontjai a nyári tolvajoknak. A fokozott rendőri jelenlét mellett a nyaralók tulajdonosainak bűnmegelőzési hozzáállása is csökkentheti a jogsértések számát, amihez a rendőrök több tanáccsal is szolgálnak.

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai már május első hétvégéjén sorra járták a Lesence-völgy nyaralóit – tudósít a Magyar Nemzet.

A bűnmegelőzési járőrszolgálatot az Erdőkerülő elnevezésű program keretében hajtották végre az egyenruhások. Az akció célja a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése érdekében a nyaraló- és pincetulajdonosok, valamint az ott egyedül élő idős személyek felkeresése volt. A rendőrök felhívták az állampolgárok figyelmét arra, hogy a hétvégi házak és pincék nyílászáróit ne hagyják nyitva, ha távoznak onnan, és az ingatlanokban ne hagyjanak látható, könnyen hozzáférhető helyeken pénztárcát, mobiltelefont, egyéb, a besurranó tolvajok által könnyen elvihető értékeket.

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett korlátozások enyhítésével több nyaraló tulajdonosa megnyitotta a hétvégén az idei szezont. A betörők nagy része már nem kockáztat a télre magára hagyott üdülők feltörésével, tudván, a nyaralók tulajdonosai semmilyen értékes tárgyat nem hagynak ott, vagy profi riasztók védik az ingatlanokat. A nyári szezonban azonban újra berendezik a kis lakokat, személyes tárgyaikat is leviszik, és mivel alapvetően ott tartózkodnak, a riasztót sem kapcsolják be.

A besurranók egy perc alatt, észrevétlenül ki tudnak fosztani egy házat, míg a nyaralók a kertben grilleznek, alszanak, vagy éppen lementek a strandra.

Az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakértői szerint fontos, hogy az ingatlan körüli kerítés mindig jó állapotban legyen, a kertkaput zárják kulcsra belülről is a tulajdonosok. A bokrok, fák, sövények legyenek visszavágva, így elkerülhető, hogy valaki azok árnyékában észrevétlenül elbújhasson a kertben. Fontos a nyaralótulajdonosok jó szomszédi viszonya, tartsák szemmel egymás értékeit. A hétvégi ház ajtaját napközben is – amikor a kertben tartózkodnak – zárják be, mert nem biztos, hogy észreveszik a hívatlan látogatót. Ha valaki napokra magára hagyja a szezonban a nyaralóját, érdemes értesítenie erről a polgárőröket, rendőröket, akik így nagyobb figyelmet fordíthatnak az ideiglenesen lakatlanul maradt ingatlanra. Érdemes pontos leltárt készíteni a nyaralókban tartott kisgépekről, elektromos eszközökről, telefonokról, egy betörés után elrendelt nyomozásnál sokat segíthet a tárgyak megtalálásában, a tolvaj azonosításában az ilyen lista.