Újabb adag halat telepítettek a Balatonba (zaol.hu)

Három nap alatt a Balatonba összesen 289 ezer, a Kis-Balatonba összesen 64 ezer előnevelt csuka került. A halgazdálkodási cég ezzel túlteljesítette a balatoni, 250 ezer példányos csukatelepítési kötelezettségét. A munkálatokban segítettek a horgászok is.

Keddtől csütörtökig zajlott a telepítés a Balatonon és vízgyűjtő rendszerén – mondta a zaol.hu-nak Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

A Fonyódi ároknál – a Keleti-Bozót-csatorna Bambi-hídjánál- a Nyugati-övcsatorna halrácsánál, a Balaton középső medencéjének északi partján, Keszthely térségétől a Zala folyó torkolatáig, a Nyugati-övcsatorna délebbre eső szakaszain és a Hévíz-folyáson is engedtek csukákat a vízbe.

A szakember kifejtette: az előnevelt csukák 3-4 centiméteresek, a buzsáki tógazdaságból származnak. Annak, hogy ilyen kis méretben tették ki őket, az az oka, hogy ebben a korban válnak ragadozóvá az eddig planktont evő halak. Ha nem tennénk ki őket, akkor egymást megennék a tógazdaságban – mondta Nagy Gábor. A Balatonba engedett halak egyrészt nagy távolságra vannak egymástól, másrészt megtalálják a keszegivadékokat, melyek táplálékul szolgálnak számukra.

A horgászati ágazatvezető informált arról is, hogy megkezdődött a ragadozó-szezon: május elsejétől a kősüllő kivételével minden ragadozóhalra lehet horgászni a Balatonnál. Erre június végéig marad fenn a tilalom.

A halgazdálkodási cég egyébként a napokban közölte, hogy meglepően sok horgász kereste meg őket – látva az időjárás alakulását és a süllőívás elhúzódását- hogy hosszabbítsák meg a süllő tilalmi idejét.