Magyarországon több mint 200 a kijelölt természetes fürdőhely, ennek több mint a fele a Balaton partján található. Egy forró nyári napon mintegy 300 ezer ember fürdik a tóban. A balatoni vízirendészet csaknem 24 hajóval ügyel a biztonságra, és segít a bajbajutottakon a közel 600 négyzetkilométernyi vízfelületen.
(Fotó: Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság)
A tó déli partján sekélyebb a víz, hamarabb felmelegszik. A homokos szakaszok miatt népszerű a gyerekekkel nyaraló családok körében. A 70 kilométeres partszakasz Balatonaligától Balatonszentgyörgyig húzódik, „fővárosa” Siófok. Elsősorban a szórakozás és a fürdőzés kedvelői látogatják. Az északi partot inkább a pihenni és a hajózni vágyók keresik fel. Azon a szakaszon Balatonfüred, Badacsony és Tihany a népszerűbb. Az ingyenes strandok nagy részét a déli parton találták idén is a fürdőzők, ezért ott többen is voltak.
Végleges adatok nincsenek, de soha ennyi rendezvény nem volt nyáron, mint az idén – idézi a police.hu összefoglalója Horváth László ezredest, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság (BVRK) vezetőjét. Kiemelhető közülük a 37. Balaton-átúszás, amelyen 9724-en vettek részt. Az esemény történetében az úszók összesen több mint 1 millió kilométert tettek meg. A résztvevők ezúttal is Révfülöpről vágtak neki az 5,2 kilométeres távnak – tette hozzá. Ugyancsak óriási volt az érdeklődés, és több mint 2 ezren evezték át a tavat egy másik rendezvényen. A július 13–14-ei Red Bull Air Race 2019-en is ki lehetett tenni a megtelt táblát Zamárdiban, százezrek látogattak el.
Horváth László elmondta: mintegy 2000 intézkedésük közül 262 életmentés volt, hatan haltak meg a vízben. Kifejtette: az emberi felelőtlenség folyamatosan szedi az áldozatait, de a rendőrség abban érdekelt, hogy egy baleset se legyen. A viharjelzés figyelembevételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.
Nagyon jó a felszereltségünk, a munkaeszközeink világszínvonalat képviselnek – fogalmazott az ezredes. Jelenleg a hajópark felújítása folyik. Jövőre új kisgéphajó is érkezik, ami szintén előrelépés lesz a további munkavégzésben. A személyi állomány új képzésen fog részt venni. A gyerekek felvilágosítását idén is folytatták, közel 140 helyen több ezer gyerek számára tartottak előadást.