A pilisvörösvári önkormányzat évek óta keresi a megoldást a Balaton partján üresen álló nyaralóhely jövőjére. A retró gyermeküdülő a hetvenes évek végén közösségi összefogással épült, és sokáig gyerekek százainak nyarait tette emlékezetessé. Az urbex felvételek tanúsága szerint igencsak romos állapotban vár további sorsára – írja a sonline.hu.
Forrás: Szellemvárosok.blog.hu
– Eszetlen jó helyen van – mondja Urbex Gyula a videóban, amely a szellemvarosok.hu oldalon jelent meg. A közel negyed hektáros telken álló retró gyermeküdülő a ’80-as években létesült közvetlenül a Balaton partján, több mint 500 négyzetméternyi épületből áll. Egy hatalmas konyha és ebédlő, több faház és kisebb tárolók tartoznak hozzá. Saját partszakasszal és stéggel rendelkezik. A konyhában még mindig ott vannak a felszerelések, a szobákban a függönyök és az ágyneműk, de a stég életveszélyes, elkorhadt deszkák borítják.

Az önkormányzat bérbe adta
– Én voltam ebben a táborban valamikor 1979–82 között. Fantasztikus volt. Döbbenet, hogy megy tönkre – írta egy hozzászóló, amikor előkerültek az üdülő friss képei. A nyaralótábor, amelyet a rendszerváltás előtt a budai járás lakossága épített közös összefogással. Az emléktábla tanúsága szerint az üdülő a hetvenes évek végén készült el, társadalmi munkával, a helyiek áldozatos munkájának köszönhetően. Az ingatlant egészen 2012-ig a Pilisvörösvári önkormányzat használta. Az évek alatt azonban az épületek állagmegóvása elmaradt, felújításra pedig nem jutott elegendő forrás. A város végül bérbe adta azzal a feltétellel, hogy az új bérlő elvégzi a szükséges rekonstrukciót, ez azonban nem történt meg.

Az ebédlő bontásra szorul
A nagyjából 110 fő befogadására alkalmas főépület és a faházak még viszonylag jó állapotban vannak, de az ebédlő épülete jelentősen leromlott. Az utolsó nyári szezon 2019-ben zajlott, amikor még gyerekcsoportok nyaraltak az üdülőben – mindez a Google Maps felvételein is látszik. 2020-ban a város felbontotta a bérleti szerződést, azóta elhagyatottan áll az ingatlan. A Pilisvörösvári Önkormányzat szerint a felújítás a jövő kulcsa. A becsült költség közel félmilliárd forint, ami meghaladja lehetőségeiket. Ezért pályázatokban és a közösségi összefogásban bíznak, hogy újra gyerekek nyaralhassanak a déli parton – írja a sonline.hu.