Újra invazív halfajok magyar vizekbe telepítését vetették fel (hang.hu)

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnökhelyettese szerint „a természetvédelemmel partneri viszonyban a jövőben át kell gondolni, hogy milyen víztípusba milyen halfajt érdemes telepíteni” – írja a hang.hu.

– Lehet, hogy meglepő amit mondok, de a vizek halállományának az összetételét is meg kell vizsgálni, mert a jövőben az őshonos állományok védelme és a klímaváltozás hatásainak átvezetése érdekében a legtöbb helyen át kell alakítani ezt a szerkezetet. Egy másik, aktuális nagy munkánk volt a telepítési és a fogási adatok összegzése a tavalyi évről – nyilatkozta a Halászati Lapoknak Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnökhelyettese, mint azt a 444.hu és a Pecaverzum is kiszúrta.

Azután így folytatta:

„Egyre világosabban látszik, hogy az éghajlatváltozásnak nagyon nagy vesztes halfajai vannak, gondolok elsősorban a csukára, ugyanakkor meg kell vizsgálni akár a tabuk ledöntésével is, hogy mit lehetne még telepíteni és hová, a szükséglet, az alkalmazkodóképesség, a kieső fajok kiváltásának igénye figyelembevételével. Lásd például az amurt, a csíkos sügért vagy a tokféléket.”

A teljes cikk itt elolvasható.