Óriási érdeklődés mellett zajlott az ingyenes emlőrákszűrés a Művészetek Völgyében (veol.hu)

Már az előregisztráció során teljesen beteltek a helyek a Kapolcson tartott egész napos ingyenes mammográfiás emlőszűrésre. A Novartis Hungária Zrt. szervezésében megvalósult edukációs és szűrőprogramon közel 70, környékbéli és fesztiválozó nő vett részt, és élt azzal a lehetőséggel, hogy megtegyen egy fontos lépést az egészségéért.

Bővebben…

Művészetek Völgye – egész éves kulturális pezsgést céloznak meg a településvezetők (veol.hu)

Kerekasztal-beszélgetésre gyűltek össze a Művészetek Völgyének helyet adó települések vezetői, hogy tapasztalataikat megosszák a publikummal. A fesztivál 1989 óta működik, és mára országosan elismert, összművészeti fesztivállá nőtte ki magát. A kezdetben három, majd négy település (Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Monostorapáti) közösségi együttműködésére épít – a projektek, helyszínek és infrastrukturális fejlesztések a helyiek aktív részvételét igénylik. A beszélgetés koordinátora Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye jelenlegi vezetője volt.

Bővebben…

A Művészetek Völgye is indul a Good Events fenntartható turisztikai minősítésért (turizmus.com)

Az első fesztiválok között lehet a világon a Művészetek Völgye, amely elnyeri a Good Events fenntartható turisztikai minősítést – az Innotime Hungary Kft. fenntarthatósági különdíjának köszönhetően, amelyet a fesztivál a Turizmus.com által szervezett fenntarthatósági versenyen nyert el 2025-ben. 

Bővebben…

Expressz járatokat és kedvezményes utazást biztosít a MÁV-csoport a Művészetek Völgyébe

2025. július 18. és 27. között rendezik a 34. Művészetek Völgye fesztivált Kapolcson és a környező településeken. A MÁV-csoport a meglévő menetrendet kiegészítő expressz buszjáratokkal, valamint 20% kedvezményt adó, Magyarország24 napijegy váltásának biztosításával segíti, hogy a látogatók a közösségi közlekedés igénybevételével egyszerűen, kényelmesen és gyorsan juthassanak el a fesztiválra- tájékoztatott közleményben a MÁV.

Bővebben…

Ingyenes mammográfiás emlőszűrés is lesz Kapolcson, a Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye Fesztivál ideje alatt idén nemcsak kulturális élményekkel gazdagodhatunk, hanem az egészségünkért is tehetünk. 2025. július 25-én, pénteken a Novartis Hungária Zrt. támogatásával ingyenesen lehet mammográfiás emlőszűrést igénybe venni Kapolcson. A vizsgálatra fesztiváljegy nélkül is be lehet jelentkezni. Olyan 40 és 65 év közötti nőket várnak – legyenek akár helyi lakosok, vagy fesztiválozók –, akik az elmúlt egy évben nem vettek részt ilyen szűrésen – áll a Novartis közleményében.

Bővebben…

Világsztárok és hazai kedvencek idén is a MOL Nagyon Balaton eseményein

A MOL Nagyon Balaton eseményei idén várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 helyszínen több száz koncerten, fesztiválon, kulturális- és sporteseményen vehet részt a közönség nyár elejétől egészen októberig Zamárditól Veszprémig, Paloznaktól Kapolcsig, Siófoktól Tihanyig. Ráadásul egyre több helyszín a fő szezonon túl is nyitva tart – közölték a szervezők. 

Bővebben…