Idén október 24-25-én rendezik meg Szigligeten a Süllőfesztivált a helyi strandon. A beharangozó szerint a rendezvényen közel 50 kézműves várja az érdeklődőket. A süllő mellett egyéb kulináris élmények és szórakoztató programok is lesznek. Menetrendi hajójáratokkal is el lehet jutni a kétnapos fesztiválra.
Május 1-én 11 hajójárat indul Fonyód és Badacsony között
Régi hagyomány, hogy május elsején családosan, vagy baráti társaságokkal meglátogatják az emberek a túlpartot Fonyód és Badacsony között. Az igényekhez igazodva ilyenkor több, idén már 11 pár hajójáratot indít a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a két part között, a menetrendszerinti négy helyett. Fonyód felől 8-18 óra között, Badacsony felől 8.45-18.45 között óránként indulnak a hajók, amelyeken DJ zenékkel szórakoztatják az utasokat – a hajózási társaság honlapjának tájékoztatása szerint.
Újabb balatoni kikötők nyitnak, indul a tavaszi menetrend
Május 14.-én, szombattól a tavaszi menetrend szerint közlekednek a balatoni hajójáratok és sétahajók, ami azt jelenti, újabb kikötőkből indulnak hajók – derül ki a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tájékoztatásából.