Szombaton tartják Balatonfenyvesen a kisvasút napját

A hagyományoknak megfelelően szeptember elején, szombaton tartják a Balatonfenyvesi Kisvasút Napját. A fenyvesi kisvasút hajdan több vonalból állt, ma már csak a 14 kilométeres somogyszentpáli szakasz használható, melyen az év minden napján közlekednek a vonatok, így ki lehet próbálni. A rendezvényt színes programok kísérik.

Balatonfenyvesi Kisvasút Napja 2018. szeptember 1. (10.00 – 17.00 )

Programok a Balatonfenyvesi GV állomás valamint a műhely területén:

  • A rendezvény ünnepélyes megnyitása 10:00-kor a GV állomáson,
  • Zene expresszvonat indul Balatonfenyves GV – Somogyszentpál között,
  • Balatonfenyves GV állomáson megtekinthető a keskeny nyomközű járművek kiállítása,
  • Színpadi programok,
  • Étel, ital fogyasztás,
  • Gyermekprogramok,
  • „Nyitott műhely” program keretében műhelylátogatás, hajtányozás,
  • Kirakodóvásár

Program Somogyszentpál állomáson:

  • A „Zene expressz vonat” ünnepélyes fogadása,
  • 1000 db Szentpáli finom pogácsa várja a vendégeket,
  • Az I. Gyermek Huszár- és Tüzér Bandérium műsora.

Egyes programok kizárólag részvételi jegy megválásával érhetők el.
Részvételi díj: 1500Ft/fő.

Részvételi jegy elővételben 08.27-től a Balatonfenyves nagyállomás személy pénztárában váltható, valamint a rendezvény napján, a helyszínen a MÁV-START mobil jegykiadó autójánál. Részvételi jegy 4 éves kortól váltható. 4 éves kor alatt a rendezvény díjmentes.

A részvételi jegy megváltásával a következő programok vehetők igénybe:

Zene expresszvonaton történő utazás Balatonfenyves GV – Somogyszentpál és vissza viszonylatban egész nap utazás a Balatonfenyves GV – Somogyszentpál közötti menetrendszerinti vonatokon.
Belépés a műhely területére („nyitott műhely” program),
Gyermek mozdonyvezető avatás, oklevél a tiszteletbeli gyermek mozdonyvezetőinknek,
Tombola (minden részvételi jeggyel kapott karszalag, egyben tombolaként is szerepel).

Nyitott műhely keretében az érdeklődők a következő attrakciókon vehetnek részt:

  • belülről is megszemlélhetik a műhelycsarnokot,
  • a műhely területén egy kijelölt vágányszakaszon felügyelet mellett hajtányozhatnak,
  • a műhelycsarnokban a játék terepasztalok kiállítását is megtekinthetik,
  • szakértő kollégáink segítségével, egyéb kisvasúti érdekességekkel is megismerkedhetnek,
  • kézműves foglalkozások (kismozdony hajtogatás, színezés stb.).

Zene expressz menetrendje:

Balatonfenyves GV – Somogyszentpál:
Indul Balatonfenyves GV: 10:35
érkezik Somogyszentpálra: 11:15

Somogyszentpál – Balatonfenyves GV:
Somogyszentpálról indul: 12:00
érkezik Balatonfenyves GV: 12:45

A rendezvényen egytálétel, pogácsa, üdítőital, sör külön térítés mellett fogyaszthatók

(forrás: az esemény közösségi oldala)