Szív-flashmob Zamárdiban: hétszáz ember fogta egymás kezét a vízben (sonline.hu)

Szombaton délután közel hétszáz fürdőző alkotta meg kézen fogva a szív alakzatot Zamárdi szabadstrandján. A Balaton szíve idén mindössze 15 perc alatt rajzolódott ki a vízben a hagyományos Balatoni Játszadalom elnevezésű program flashmobján – írja a sonline.hu.

A Balatoni Játszadalom programjait immár 22 éve minden nyáron megrendezik, és ha az időjárás engedi, a résztvevők ilyenkor megalkotják a Balaton szíve látványos formációját is a vízben. Idén mindössze 15 perc alatt összeállt az alakzat. – Gyorsan összeállt idén a szív, nagyon szép, aszimmetrikus, szinte élő forma lett. Tizenöt perc alatt közel 700 ember alkotta meg – mondta Gál Péter, a rendezvény főszervezője, aki már nagy tapasztalattal rendelkezik a flashmobok létrehozásában.

A Balaton szíve
A Balaton szíve a Zamárdi szabadstrandon (Fotó: Döme Tamás)

A segítők arra kérték a résztvevőket, hogy fogják meg egymás kezét, majd két lépcsősoron bevezették a sorokat a Balatonba. Így alkották meg a Balaton szívét, ami igazán élethű lett a drónfelvétel alapján.

– A mostani egy hamisítatlan balatoni hétvége, rengetegen strandolnak. Érdekes volt látni, hogy mindig vannak, akik nehezen mennek be a vízbe, de amikor látják, hogy mi alakul ki a vízben, ők is beállnak

– tette hozzá a főszervező. Idén a szívalkotás a kiengesztelődés jegyében zajlott. „A családokban, a településeken és az országok életében is sok a feszültség, ezért a lelki békességre talán soha nem volt ekkora szükség. Azért, hogy az emberek békességben élhessenek, tudatosan tenni kell, és erőfeszítéseket kell vállalni” – mondta Gál Péter.

Zamárdi a Balaton szíve – hirdeti magáról a népszerű déli parti település

A szív alakú szobrok a város több pontján is felfedezhetők. Ha megnézzük a térképet, láthatjuk, hogy Zamárdi a tó közepén, vagyis a szívében fekszik – innen, és a szívélyes vendégszeretetből ered, hogy a helyiek szívesen használják a „Balaton szíve” kifejezést – írja a sonline.hu.