Siófok erősségei és gyengeségei – közösségi helyet hiányol az „Alfa-generáció” (Siófoki Hírek)

Az online-kapcsolattartás mellett igénylik a személyes találkozásokat is a kortársakkal, szeretnének egy amolyan klasszikus, „régimódi” közösségi helyet a városban, tánc-, vagy akár biliárdozási lehetőséggel – ezek az „Alfa-generáció” (a 2010 után születettek) kérései – hangzott el a Széchenyi általános iskola magyar-termében. A nyolcadik osztályosok rendhagyó állampolgári ismeretek órájának vendége dr. Kovács Miklós alpolgármester volt.

Három diák (Pálinkás Zsombor, Rajnics Zsolna Anna és Arnold Péter) mutatta be az évfolyam tanulói által Schellné Klein Éva tanárnő irányításával összeállított SWOT-analízist Siófokról; ennek elkészítése a tanrend része, és az effajta elemzés az erősségeket, gyengeségeket, továbbá a veszélyeket és lehetőségeket veszi számba – tudósított a Siófoki Hírek. Meglepetésként  az alpolgármester is elkészítette és be is mutatta az órán a maga SWOT-analízisét Siófokról, mely inkább csak részletesebb volt a diákokénál.

A látnivalók és nevezetességek a Víztoronytól a kikötőig, a strandok, a vendéglátás, a szórakozóhelyek a legfőbb bulizóhellyel, a Plázzsal és a Petőfi sétánnyal, sportolási lehetőségek, bicikliutak, az immár egyetemi campussal bővült oktatás, a város kedvező elhelyezkedése – sorolták az előnyöket a diákok.

A kritikával sem fukarkodtak, és – ahogyan az alpolgármester is megállapította – reálisan látják Siófok gyengeségeit is. Nyári torlódások a közlekedésben, a mozgás-, látás-, és hallássérültek közlekedése nehézkes, kevés a parkolóhely, nincsenek szolgálati lakások, hiányzik az uszoda, a Sió-parti kerékpárút nincs kivilágítva. Hiányolják a 18 éven aluliak közösségi helyiségét, bicikli- és motorpályát (ezek nem kerülnének sokba, jegyezték meg a prezentáló széchenyisek), átközlekedési lehetőséget a kiliti Sió-zsilipen, és szerintük a város sok zöldje jobban hasznosulna, ha a parkokba padok, piknikező helyek kerülnének. Újra visszahoznák a helyieknek parkolási és más kedvezményeket biztosító Siófok-kártyát. A veszélyeket például a vízi sportokban látják és a járdák egyre nagyobb zsúfoltságában, hiszen a gyalogosok és biciklisek mellett megjelentek a rolleresek is. No meg a nyári éjszakai életben, de hozzátették: úgy tudják, ezen a téren már sokat javult a helyzet az elmúlt években.

Az alpolgármester reagált a diákok javaslataira is: az uszodán „rajta van” a város, a maga részét a terület előkészítésével megtette, már „csak” az állami forrásra várnak. Igyekeznek a közlekedési, parkolási gondokon is enyhíteni, a Siófok-kártyát kiválthatja egy modernebb telefonos applikációs kedvezményrendszer, a fiatalok közösségi helyre vonatkozó igényét pedig képviselni fogja a város képviselő-testülete előtt.