Nem találtam kísérőt arra az estére, amikor a Nyomikat terveztem megnézni a Toldiban rendezett bemutatón. Amikor a film meghívóban szereplő leírását elolvastam, magam is azt hittem, szomorú este elé nézek. Tévedtem – Chripkó Lili írása Surányi Judit filmjéről a wmn.hu közlésében.
Előfordult-e már valaha, hogy egy film teljesen megváltoztatta valakinek a hozzáállását egy ügyhöz vagy társadalmi csoporthoz? Talán. Mi kellett ehhez: egy jó film vagy a néző részéről elegendő nyitottság? Valószínűleg mindkettő.
Vajon Magyarországon milyen esélyekkel indul ebből a szempontból egy „érzékenyítő” dokumentumfilm? Mert nézzük csak: ki jár moziba, és azok közül ki ül be magyar filmre? Ki hajlandó dokumentumfilmet nézni, és azok közül kit érdekel egy fogyatékos emberekről szóló, saját finanszírozású rövidfilm? Azon kívül, hogy sajnos tudjuk, keveseket, nagyjából tudjuk, hogy ők már eleve „érzékenyek”.
De tök mindegy, akkor is készüljenek nekik szuper jó filmek. Értsék meg maguk körül a világot ők még alaposabban, kapjanak rá választ ők, hogyan fordulhatnának oda azokhoz, akiknek az életét nem ismerik. Tanuljanak meg magukról, előítéleteikről, korlátaikról még többet a már eleve érzékenyek úgy, hogy közben őszintén jól szórakoznak, nevetnek és elérzékenyülnek anélkül, hogy összeszorított farpofával, a moziszék karfájába kapaszkodva kellene szembesülniük azzal, hogy a világ borzasztó.
Pedig nem elsősorban nekik kellene az ilyen filmeket bemutatni, hanem a lehető legszélesebb közönségnek. Iskoláktól közszolgálati csatornákon át vidéki mozikig kellene vinni a Nyomikat – de mint ahogy a készítése is támogatás nélkül, saját zsebből történt, úgy a forgalmazása is még kétséges.
Támogatás nélkül
Szerencsére Surányi Judit filmrendező, a SzuperWMN-díj civil kategóriájának egyik 2017-es jelöltje, a Rehab Critical Mass fő szervezője, a 2006-os Filmszemlén díjazott Tiszta románc rendezője, olyan elhivatottsággal felvértezett aktivista, akit nem akadályozott meg új filmje elkészítésében sem az, hogy nem kapott támogatást, sem az, hogy egyelőre egy forgalmazó sem állt mellé.
Ő úgy gondolta, ha ezt a filmet csak kevesen látják majd, akkor is el fog készülni, mert bőven van miről beszélni.
Kerekesszékkel a Balatonra
Alkotótársaival nem olyan mozit készítettek, ami az arcunkat a hajunknál fogva dörgöli bele a szomorú tényekbe, hogy ebben az országban bizony nem működik semmi és mindannyian megértünk a pusztulásra, hanem egy kedves, közhelymentes, szinte vidám „doku road movie”-t forgattak. A példabeszédhez talált egy olyan kihívást, ami bárki számára emberpróbáló olykor. Négy, önálló életet élő felnőtt férfi el akar menni vonattal a Balatonra – ebből akkor is készülhetne kalandfilm, ha egyikük sem élne fogyatékossággal, de történetesen közülük hárman kerekesszékben ülnek.
A Nyomik elképesztő eleganciával beszél arról a sorok között, ami ennek az országnak a rákfenéje, vagyis hogy nem az emberek működnek benne rosszul, hanem a rendszer hibás.
Nem különösebben kedvetlen a telefonos ügyfélszolgálati munkatárs, nem kelletlen a kalauz, nem elutasító a kocsmáros, senki nem igazán bunkó a strandon. Csak épp senki és semmi nincs arra felkészülve, hogy vannak a világon olyanok, akik nem tudnak lemenni egy lépcsőn – írja a wmn.hu.