A tunéziai gyárból már megtett több ezer kilométert a Földközi-tengeren, a Gibraltári szoroson keresztül Hollandiáig az a hatalmas katamarán, amely egyenesen a magyar tengerre tart, s az egyik legnagyobb kéttörzsű hajójaként szeli majd a vizet. A Bali 4,2 típusú hajó Tuniszban épült, a szállításhoz nem lehet szétszerelni, ezért az út legnagyobb részét “saját lábon”, a motorjaival teszi meg, a tengeren, a Dunán, illetve a végső szakaszt különleges szállító eszközön, közúton.
(Fotó: Bali Catamarans)
A hajó hossza több mint 12 méter, a szélessége 7 méter, a tömege 12 tonna. A különleges ötvözetből készült test a tengeri vitorlázásra is alkalmas.
Már 2020-ban terveztük a hajó vásárlását, 2021 tavaszán kezdődött a közös gondolkodás, hogy miként lehetne a Balatonra varázsolni, végül 2021 őszén megszületett a megrendelés és mostanra készült el a remekmű. A hajó ára eléri a kétszázmillió forintot, A szállítás teljes költsége további húszmilliót tesz ki
– tudta meg a Blikk a tulajdonsotól, aki egyelőre nem kívánta felfedni magát.
A hajó nagyjából egy hónappal ezelőtt futott ki, azóta folyamatosan halad.
Megállókra a tankolás miatt van szükség, valamint a tartályok ürítése, feltöltése és az élelmiszer beszerzés is ekkor történik. A terv szerint két-három kapitány vezeti a katamaránt az utolsó kikötőig, ahová az előzetes számítások alapján augusztusban érkezik majd meg a katamarán
– mondta a lapnak Kiss Kitti, a szállítás szervező cég, a Horgonyt Fel! vezető munkatársa.
Hozzátette: eredetileg a katamarán egy sokkal rövidebb útvonalon, sokkal kevesebb idő alatt tette volna meg az utat Románia felé. Így csupán három hétig tartott volna, ám az Ukrajnában zajló háború miatt a Fekete-tengeri szakaszt egyetlen biztosító társaság sem vállalta. Emiatt hetekig az is kérdéses volt, hogy a hajót idén Magyarországra tudják-e juttatni.