Egész nap erős északi szél fújt szombaton a Balatonon. Az egyik balatonakali strandon szolgáló vízimentő vette észre, hogy kb. 1 kilométerre a parttól egy felfújható gumimatracon sodor befelé valakit a szél. Mentésirányítási Központ riasztotta az Alfa nevű mentőhajót. Mire megérkezett, horgászok emelték a csónakjukba a matracba kapaszkodó hölgyet, és egy arra járőröző rendőrhajó is bekapcsolódott a mentésbe. A hölgy állapota azt indokolta, hogy hívják az Országos Mentőszolgálatot, a parton történő vizsgálat után szállították kórházba – számol be a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a közösségi oldalán.
A vízimentők beszámolója így folytatódik:
A hölgy nem a strandon, hanem a kikötő mellett ment vízbe a matracával, ahol szélárnyék volt. Ebből kikerülve sodródott a nyílt vízre. Elsőfokú viharjelzés esetén fürdeni vagy strandeszközzel, vízi sporteszközzel szabad ugyan bemenni a vízbe, de tilos a partról 500 méternél messzebbre kerülni. Azonban mi azt javasoljuk, hogy ne ilyenkor használjuk ezeket az eszközöket, hiszen a szél erőssége ebben az esetben 45-60 km között van. Hiába ül vagy fekszik valaki ezeken a felfújható eszközökön, még így is könnyen besodorhatja a mélyvíz felé a szél.
Pár órával korábban Alfa mentőhajónk személyzete arra lett figyelmes, hogy a Révfülöp előtti vízterületen egy elektromos kishajóban vesztegel valaki. Kiderült, hogy a motor lemerült, így a kikötőbe segítettük a hajót és a vezetőjét.
Mielőtt vízre szállunk, mindenképp tájékozódjunk arról, hogy milyen időjárás várható az elkövetkező órákban. Több internetes portálon is látható előrejelzés a szél irányáról és erősségéről is, ez alapján hozzunk döntést a vízreszállásról, ne a pillanatnyi érzékelésünk alapján.
A Balatonon, mielőtt kihajózunk, érdemes letölteni a BalatonHelp applikációt, és azon keresztül riasztani minket, ha bajba jutunk. A BalatonHelpen keresztül leadott riasztás pontosan megmutatja a bajbajutott GPS koordinátáit, így tudunk a lehető leggyorsabban odaérni.
***
A BalatonHelp csomagokról és a letöltésről bővebb információ: ITT