3 csodakert a Balaton körül, amelyet vétek kihagyni (port.hu)

Ha már nincs kedvünk megmártózni a Balatonban, akkor érdemes felkeresni a Balaton környéki arborétumot, botanikus kertet és patinás parkot- írja a port.hu.


Folly Arborétum és Borászat, Badacsonyörs

Az idén 120 éves a csodálatos Folly Arborétum. Dr. Folly Gyula 1905-ben ültette az legelső örökzöldeket a Kisörsi-hegy oldalába. Az egyetlen magánkézben maradt magyarországi arborétum négy generáció kitartásának és szakmai hozzáértésének köszönhető. Nemcsak a növényzeten ámulhatunk itt, hanem a páratlan kilátásért is érdemes felkeresni a kertet – háttérben a pompás Balatonnal. Végignézhetjük a legöregebb fákat, a legszínesebb virágokat, sőt, remek borokat is kóstolhatunk. Nem véletlenül hívják „A Balaton édenkertjének”.

A Folly Arborétum öt hektárnyi területén négyszázféle tűlevelű található, emellett kiemelkedő a kert – nemzetközi szinten is jegyzett – borókagyűjteménye, valamint kétszázféle lombos fája és több ezer tő évelő növénye. A világ mind a 25 ciprus faja és három változata helyet talált itt.

A botanikus kerthez látogatóközpont társul, ahol bemutatják az arborétum történetén túl a Folly család négy generációját. Az épületben étterem is található, valamint egykori pincéjében egy kiállítótér, ahol tobozkiállítást rendeztek be.

A kertet önállóan és szervezett séta keretében fedezhetjük fel. Élménysétákra, borvacsorákra és 6,5 órás szüreti kovászos kenyér workshopra ugyancsak lehet jegyet váltani. Érdemes keresni a jubileumi év programjait is.

A Balatoni Mediterrán Botanikus Kert, Kisapáti

A körülbelül 5000 négyzetméreten elterülő mediterrán botanikus kertet Bicskei Sándor 2018-ban kezdte el építeni, és ő is a kert gondozója. A célja az volt, hogy maradandó értéket alkosson a Szent-György hegyen, 200 méter magasan, a klimatikus változások figyelembevételével. Elsősorban olyan növényeket telepített a kertbe, amelyek a mediterráneumban találhatóak meg, de Magyarországon is télállóak.

A terület egészen különleges, a szélsőséges hőmérsékleti ingadozásokat megakadályozzák a domborzati viszonyok, a Balaton közelsége, valamint az, hogy a tanúhegyek határolják. A kertben megközelítőleg 700 növényfaj található, amelynek 60 százaléka örökzöld. Jellemzően 15-30 éves növények kerültek ide. Például az olívaliget 25-30 éves, -16 fokig télálló fái Spanyolországból származnak. A kertben a mexikói sivatagot idéző agavék és kaktuszok is felfedezhetők. Az évszakok változásával újabb és újabb virágos növények csodálhatók meg. Március végétől a tulipánmező virágzik, május végén a levendula, júniustól a kaktusz, októberben pedig beérik az olajbogyó. A virágzási időszak végéhez közeledve a levendulákból házi szörpöt készítenek, olaját lepárolják.

A botanikus kertben a klasszikus fűszernövények ugyancsak megtalálhatóak, amelyeket a kert éttermének konyhájában használnak fel. A magaságyásokban pedig biodinamikus módon termesztenek paradicsomot, paprikát és uborkát.

Mondanunk sem kell, hogy már a panoráma is megér egy látogatást, a kilátóban ugyanis a tanúhegyeken ámulhatunk.

Jókai Park, Siófok

Siófok legnagyobb (a 4,6 hektáros) és legpatinásabb parkja csak az 1990-es évek eleje óta viseli Jókai Mór nevét. A helytörténészek szerint a helyén egykor a híres siófoki lóverseny-pálya működött. A második világháború után Dimitrov parkként várta a sétálni vágyókat. 2006-ban teljesen felújították.

A park egyik szegletében impozáns japánkert található, de ha tovább sétálunk, rengeteg egynyári virágot találunk; séta közben pedig átkelhetünk a kis tavacska fából készült hídján is.

A sétány egyik különlegessége Varga Imre szobra Krúdy Gyuláról. (Az alkotás a 2003-ban felállított nyíregyházi Hazatérés című szobor 2004-es másolata.) Az író kalapban ül egy hintón, és bárki felülhet mellé – akár fotózkodni.

A park keleti felében található szabadtéri színpad szintén Jókai Mór nevét viseli, mert az író a Batthyány utca és a Mártírok utca sarkán lévő, ma hotelként működő villában töltötte élete utolsó nyarát, 1903-ban- olvasható a portálon.