Zárult a „Keszthely Hazavár!” Program

Keszthely Város Önkormányzata elkötelezett a város demográfiai helyzetének javítása mellett, ezért is indult útjára 2018-ban a „Keszthely, hazavár!” elnevezésű program.  A megvalósításra 199,7 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán. Ennek keretében a keszthelyi letelepedést támogató, kedvezményes lakásbérleti lehetőséggel, ösztöndíj támogatásokkal és segítségnyújtással szólították meg a fiatalokat – közölte a város Polgármesteri kabinetirodája. 

A program elsődleges célja volt a Keszthelyen élő vagy elszármazott, illetve letelepedni szándékozó fiatalok lakhatási körülményeinek javítása, számukra kedvező lehetőségek biztosítása annak érdekében, hogy mind többen hozzák meg a döntést, hogy érdemes Keszthelyen letelepedni, jövőt építeni, családot tervezni. A projekt keretében ifjúsági cselekvési terv készült, amely többek között tartalmazta a fiatalok igényeihez illeszkedő ösztönzési rendszer és a megvalósuló programelemek részleteit.

A nyertes pályázat révén 2 önkormányzati tulajdonú belvárosi lakás került felújításra és bútorozásra, amely pályáztatás útján 4 fő részére biztosított kedvezményes lakhatási megoldást. A pályázat keretében az önkormányzat további ösztönző támogatásokat kínált a 18-35 éves fiatalok számára, összesen 53 fő fiatal részesült támogatásban. A megvalósítás éveiben a program számos életpályatervezést segítő szolgáltatást nyújtott a pályakezdő fiatalok számára. A megvalósult előadássorozatok témája elsődlegesen a pályaválasztási információk, munkaerő-piaci ismeretek bővítését célozta. Az életpálya-tervezés előadássorozat pedig segített különböző témákban bővebb információkat átadni a fiatalok számára, mint például a vállalkozási és álláskeresési ismeretek.

A program a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.