„A maga nemében kuriózum az UM-70-es vetítőgép, hiszen kettő maradt meg mára belőle az országban, a többi hulladéktelepen végezte, de talán egész Európában nincs több már tíznél” – indokolta jövetelüket a mozimentők csapatának vezetője, Szávics Gyula, a Magyar Film Egyesület elnöke aki Keszthelyen tervezi megnyitni a nemzeti filmmúzeumot.
A világítás már nem működik az egykori siófoki moziépületben, így saját lámpáikkal, nehéz körülmények között végezték a mozimentést, de persze hozzászoktak már ehhez; járják az országot és ha kiállításra érdemes, vagy alkatrésznek alkalmas mozigépet találnak, azt leszerelik és elszállítják, hogy megmutathassák az utókornak, milyen volt régen a mozizás – tudósít a siofok.hu.
Ebből a célból érkeztek Siófokra is, talán az utolsó pillanatban, hiszen a város értékesítette a moziépületet és az új tulajdonosnak érthetően nincs szüksége a mozitechnikára. A siófoki képviselő-testület azzal a feltétellel járult hozzá a gépek átadásához: a leendő múzeumban feltüntetik, hogy az UM-70-es vetítőt a siófoki önkormányzat adományozta.
Nem csak az alumínium alkatrészeket, ajtókat lopták el mára, hanem a vezérlő elektronikáját is, így vetíteni már nem lehet vele, de kiállításra feltétlenül érdemes – mondta Szávics Gyula, aki gyerekként a somogyszentpáli falusi moziban ismerkedett meg a mozitechnikával és örökös szerelem lett belőle.
Az 1977-es ABBA-film hozta a legnagyobb bevételt, 10 forintos jegyárakkal; a sarki fagyizóig kanyargott a sor – nosztalgiázott Garamvölgyi Sándor, aki természetesen segédkezett a mozimentő csapatnak, hiszen kereken harminc éven át ő volt „a siófoki mozis”; 1975-ben üzemvezetőként került a feltehetően a negyvenes években épített moziba, majd vállalkozóként előbb a teremmozit zárta be végleg 2004-ben, majd a kertmozit egy évvel később.
Ez az UM-70-es az 1967-es montreali világkiállításon nagydíjat kapott – mondta a leendő kiállítási darabról. Nem a normálnak számító 35, hanem 70 milliméteres filmet tudott lejátszani, ezáltal sokat javult a kivetített film minősége. Eredetileg Balatonlellére került, az egyetlen ekkora gép volt a megyében, az ottani 18 méter széles mozivásznú kertmoziban. Később Siófokon a 9 méter széles vászonnal annyira nem tudták kihasználni az előnyeit, azzal együtt, hogy nagyon szeretett vele dolgozni. Három gép ment egymás mellett. Egy másfél órás film öt tekercsre fért rá, a gép orsójára három tekercs, két gépre fért tehát egy teljes film, és oda-vissza váltakozva vetítettek a kettővel. Hogy mikor kell cserélni, azt egyrészt körülbelül látták a film fogyásából, másrészt voltak a néző számára szinte észrevehetetlen jelzések is a filmen, amikor cserélni kellett. A harmadik a „híradógép” volt, ezzel kezdték a vetítést. Siófokon a híradó és a film között engedték be a jegykezelők a későn érkező nézőket.
A siófoki mozi fénykora is a hetvenes évekre esett. Akkor már jöttek a nyugati filmek, a Csillagok háborúja, vagy a Piedone-filmek jegyeiért is valósággal „ölték egymást” az emberek – folytatta az emlékezést Garamvölgyi Sándor. De aztán minden megváltozott, előbb a videókorszak, majd a kereskedelmi tévék tették be a kaput a mozinak, annak ellenére, hogy nem ugyanaz az élmény – tette hozzá.