Zalai rendőr kapta a Balatoni Régió Közbiztonságáért díjat

Szakál Ferenc rendőr alezredesnek, rendőrségi tanácsosnak, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központ osztályvezetőjének ítélték oda a Balatoni Régió Közbiztonságáért 2023. évi díját – derült ki a pénteki díjátadó ünnepségen, Siófokon.

Szakál Ferenc kitüntetett fogadja Bóka Istvánnak, a BFT elnökének gratulációját (Fotó: HírBalaton)

 

A díjat dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője felterjesztésére a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) Közbiztonsági Kabinetjének díjbizottsága döntése alapján kapta meg Szakál Ferenc.

Az elhangzott laudáció szerint:

Szakál Ferenc a rendőri pályafutását járőrként kezdte 1992-ben.  A főiskola elvégzését követően 1997-től a közbiztonsági szakterület több tiszti beosztásában is teljesített szolgálatot. 2001-től a főkapitányság Közrendvédelmi Osztály főelőadója, majd alosztályvezetőjeként, 2007-től osztályvezetőjeként felügyelte, a megye közbiztonsági helyzetét.

A Tevékenység Irányítási Központ megalakulásakor kinevezték annak vezetésére osztályvezetőként.

A 2023. évi idegenforgalmi szezon feladatainak előkészítése, szervezése, a tervezett feladatok koordinálása és végrehajtása terén is kiemelkedően végezte munkáját. 

Az idegenforgalmi szezon kezdetét követően, folyamatosan figyelemmel kísérte a Keszthelyi Rendőrkapitányság megerősítő erőinek szolgálat szervezését, tevékenységük tervezése, a fogadó rendőrkapitányság igényeivel való összehangolása terén végzett precíz értékelő, elemző munkájával nagyban hozzájárult a megfelelő és eredményes erő-, valamint eszköz elosztáshoz.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság közbiztonsági helyzetének figyelemmel kísérése mellett folyamatosan kapcsolatot tartott a rendőrkapitányság vezető állományával. Az így megszerzett ismeretek felhasználásával célirányosan és szakszerűen szervezte a megerősítő erők tevékenységét, aktívan részt vett a felkészítésükben és folyamatosan figyelemmel kísérte, ellenőrizte a szolgálat ellátásukat. A szolgálatellátás ellenőrzése során a beszerzett tapasztalatok és adatok alapján elvégzett értékelés eredményeit hatékonyan beépítette az idegenforgalmi szezon feladatainak ellátásával kapcsolatos végrehajtási tervek tematikájába azok minél sikeresebb megvalósítása érdekében.

Az idegenforgalmi szezon eseményeinek sikeres biztosítása, a megfelelő közterületi jelenlét biztosítása, a megerősítő erők tevékenysége nagyban hozzájárult a Balaton parti települések illetékességi területén a közbiztonsági helyzet javulásához, a bűncselekmények számának csökkenéséhez.

Évek óta eredményesen végzi a koordinációs feladatokat a vármegyei rendőr-főkapitányság és a BFT Közbiztonsági Testülete együttműködése területén, számos esetben segítette, olykor helyettesítette a rendészeti munkacsoportban a főkapitányság képviselőjét.

***

A Balatoni Régió Közbiztonságáért díjat 21. alkalommal adták ki, az új díjazottal együtt eddig 57 arra érdemes személynek – hangzott el az ünnepségen.