Zala vármegye Balatonja (zaol.hu)

A történelmi Zala vármegye területe korántsem azonos a maival, hiszen Magyarország egyik legnagyobb megyéje volt. Területéhez tartozott a Balaton északi partja egészen Balatonfüredig, így a II. világháború előtti legnépszerűbb fürdők is.

 Balatonfüred és Keszthely már a reformkor óta a társasági élet és a művelődés központja volt. Füreden 1831-ben Kisfaludy Sándor kezdeményezésével megépült a Balatonfüredi Színház, a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínháza. Az 1825-től rendezett Anna-bálok országos eseménynek számítottak, 1846-ban pedig innen futott ki Széchenyi István kezdeményezésére az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy – olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára munkatársai által készített ismeretterjesztő történelmi cikksorozat legújabb részében, ami a zaol.hu-n jelent meg.
Az első épített balatoni fürdőhely is Füreden készült el, még a 19. század elején, de a fából készült építményeket többször újjá kellett építeni, mert vagy egy vihar, vagy a Balaton tönkretette. Az 1830-as években Vörösmarty Mihály is fürdött a füredi „strandon”, Wesselényi Miklós pedig 1835 és 1837 között többször úszott nagyobb távokat a tóban, sőt a legenda szerint ő úszta át elsőként a tavat Tihany és Balatonfüred között, de ezt az újabb kutatások már cáfolják.
Az északi part többi fürdőjének kiépítése azonban csak a század második felében indult meg. Igaz, Alsóörsön 1847-ben kísérletet tett a helyi nemesi közbirtokosság egy fürdő építésére, de ez akkor még nem valósult meg. Csopakon pedig Ranolder János veszprémi püspöknek volt magánfürdője.

A keszthelyi Balaton-part kiépítése az 1880-as években kezdődött el. A terület a Festetics-uradalomhoz tartozott, amit Festetics Tasziló herceg 1883-ban átengedett a városnak. A következő években létrejött a strand, és felépültek a ma is látható part menti szállodák. A város által ekkor megfogalmazott cél szerint a balatoni fürdőt „nem nyerészkedés tárgyának, hanem a város felvirágzása tényezőjének tekinti”.

 A ma oly népszerű Keszthely környéki strandok, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök fürdői azonban csak később, a 20. században jöttek létre. Gyenes és Györök fürdője a század első éveiben kezdett épülni, a vonyarci azonban csak jóval később, az 1950-es években. Az előbbi kettő a helyiek kezdeményezése nyomán indult meg, melyben nagy szerepet játszott a vasút megjelenése, amely 1903-ban épült ki, és lehetővé tette a turisták ideutazását. A balatongyöröki part jól megközelíthető, szilárd talajú, fürdőhely kialakítására alkalmasabb volt, ezzel szemben a gyenesdiási partszegély a laza talaja miatt mocsaras, lápos, nádassal borított, ahol a nyílt vizet nehezen lehetett megközelíteni. A gyenesdiási fürdő megépítésének kezdeményezője a falu tanítója, Kárpáti János volt. Részvénytársaságot alapítottak úgy, hogy a vállalkozásba belépők jegyezték a részvényeket, amelyeknek az ára 20 korona volt, de a szegényebbeknek nem is kellett készpénzt lefizetni, ők a munkájukkal is törleszthették az összeget. Így jött létre a Gyenesdiási Fürdő Egyesület 1906-ban. Érdemes idézni az egyesület alapszabályából az ott megfogalmazott célokat: „Az egyesület célja, hogy Gyenes­diáson, a Keszthely mellett fekvő kies hegyközségben, a Balaton partján fürdőtelepet létesítsen, azt évről-évre fejlessze. Ezzel a község lakosságának jó módját előmozdítsa, s általában, hogy nemzeti kincsünk, a Balaton partjának felvirágoztatásához hozzájáruljon.”A fürdőhely építése során a parton több száz méter szélességben kivágták a nádrengeteget, majd a mocsaras Balaton-partot kővel és földdel töltötték fel, és így hoztak létre egy néhány méter széles bejárót. Ennek a nyílt vízben lévő vége kiszélesedett, oda kabinokat, öltözőket és pihenőt építettek.

Balatongyörökön kifejezetten nyaralás céljára 1906-ban épült az első villa, s a következő évben az első vendéglő. Néhány évvel később megalakult a Balatongyöröki Fürdő Egyesület, szintén részvénytársaság formájában, itt is a helyi tanító, Üsth Gyula kezdeményezésében. Megkezdték a gondozott strand és fürdőhely építését, valamint az idegenforgalmat szolgáló szálláshelyek kialakítását.

Sajnos a világháború kitörése megakasztotta a folyamatot, a fürdőhelyek fejlődését, de ez az 1920-as években új lendületet vett. Ekkor a trianoni béke miatti ellenséges környezetben a magyar középosztály már nem külföldre ment nyaralni, hanem felfedezte a csodás Balatont, ami újra hatalmas lehetőséget adott a fürdőhelyek fejlődésére. Sorban épültek a szép magánvillák és az első szállodák, Györökön például a Belügyminisztérium üdülője. Az 1930-as években már tömegturizmusról beszélhetünk, hiszen ekkor a kevésbé módos családok is nagy számban érkeztek a Balatonra. Ezt főként a MÁV által kezdett akció tette lehetővé, amikor úgynevezett „filléres vonatokat”, azaz nagyon olcsó helyjegyű járatokat indított a fővárosból a Balatonra.

A fürdőélet megváltoztatta a falvak arculatát is, hiszen megjelentek a városi, előkelőbb társadalmi rétegekből jövő személyek és családok. Többségük Budapestről érkezett, de jöttek más városokból is, főként tisztviselők, tanárok és nyugdíjasok. Itt nyaralt többek között Kacsóh Pongrác, valamint Uray Tivadar, a Nemzeti Színház és Maklári Zoltán, a Vígszínház színésze.

A balatoni fürdőkultúra azonban igazán tömegessé a szocialista korszakban, az 1960-as és 70-es években vált, elsősorban annak köszönhetően, hogy sorban épültek fel a vállalati társas üdülők. A különböző állami vállalatok dolgozói egyhetes turnusokban érkeztek és tölthették el itt kedvezményes nyaralásukat a családjukkal. A rendszerváltás után pedig megindultak a magán­erős építkezések és nagy ívű beruházások. Ennek kapcsán csak remélhetjük, hogy a beruházók továbbra is szem előtt tartják azt, amit Keszthely városa határozott el a fürdőkultúra születésekor, az 1880-as években: a balatoni idegenforgalmat „nem nyerészkedés tárgyának, hanem a város felvirágzása tényezőjének tekinti”.