Paloznak értékes színfoltja a Mágustanya (veol.hu)

A Mágustanya tulajdonosai azt már bebizonyították, hogy hogyan lehet egy elhanyagolt területből sok-sok munkával igazán kellemes, barátságos és igényes helyet kialakítani.

A miliő már kész, így eljött annak az ideje, hogy eredeti szándékuknak megfelelően értékes, tartalmas programokat kínáljanak a hozzájuk ellátogatóknak – írja a veol.hu.

Nemrégiben Baranyi Kati vezetésével beszélgettek a sámándobolás eredetéről, majd az érdeklődők megtapasztalhatták a dob hangjának testet és lelket gyógyító, varázslatos erejét.

Nem szeretnénk eltérni az eredeti célunktól, ami az volt, hogy egy olyan helyet hozzunk létre, ahol minden olyan esemény résztvevői otthon érezhetik magukat, amely a hagyományhoz kapcsolódik és tradicionális értékeket képvisel

– mondja Csurgay Csaba, a hely tulajdonosa. A nyár folyamán több alkalommal terveztek és terveznek olyan programokat, ahol felnőtt és gyerkőc ugyanúgy jól érzi magát, illetve érdekes és értékes információkkal és felejthetetlen élményekkel gazdagodik.

Hallhattak és láthattak már náluk bemutatót honfoglalás korabeli fegyverekről, íjakról, sőt, az utóbbit ki is próbálhatták az íjász­pályákon. Annak, aki más jellegű programra vágyik, lehetősége volt és lesz még a nyár folyamán belehallgatni és elmélyülni a táltos dobok hangjába. Terveznek még a helyhez illő élő zenés eseményeket is. Igyekeznek ötvözni a múltat a jelennel, a minőségi tartalom pillérére alapozva.

Paloznak a Balaton északi régiójának aprócska települése, ahol fontosnak tartják, hogy megőrizzék annak falusias jellegét, békéjét és nyugalmát. A Mágustanya ebbe a képbe tökéletesen passzol. Minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy kis pihenőhelyük egy értékes színfoltja legyen a községnek.

Augusztus 8-án íjász­találkozó lesz, ismét ellátogat hozzájuk Ugray Adrián, aki bemutatja IX–X. századi fegyvereit.