A Heineken elhivatott, hogy felkarolja a kreatív úttörőket és a szenvedélyes felfedezőket, éppen ezért nagyon örültünk, hogy már az induláskor együttműködhettünk a Balaton-parti fesztivállal. Ezzel nemcsak a tehetségek támogatása, hanem a fesztiválozók szórakoztatása mellett is elköteleztük magunkat. Célunk, hogy a közös munka folytatása még inkább erősítse hazánkban a fenntartható fesztiválozás hagyományait
– nyilatkozott Varga-Nagy Eszter, a Heineken Hungária Vállalati Kapcsolatok és Kommunikációs Vezetője. „Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a sör évezredek óta összehozza az embereket. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy söreinkkel a valódi összetartozás örömét adjuk” – tette hozzá.
Zamárdi tópartját idén többek között Hardwell, Armin van Buuren, Blasterjaxx és Don Diablo is dübörögteti. A holland előadók a Heineken Balaton Sound visszatérő fellépői, valamint évek óta mozdíthatatlanul szerepelnek a 100 legjobb DJ toplistáján.
A szervezők egy sor magyar fellépőt is bejelentettek: jön többek közt Majka és a Halott Pénz is. A B my Lake fesztivál beépülésével zeneileg hangsúlyosabbá válnak az underground irányzatok, új extravagáns helyszíneket telepítenek, valamint izgalmas nappali programokat is hoznak a szervezők. A látogatók belefuthatnak utcaszínházba és divatbemutatóba, vagy felfrissülhetnek egy vízparti techno jógával, amely után elmerülhetnek a kulináris élvezetekben.
A részletes napi bontást a fesztivál honlapján és a hivatalos Facebook-oldalán is közzétették.