Vinkó József: a Balaton agyoncsaphatatlan (infostart.hu)

 

Bár a koronavírus-járványhelyzet alatt a szakértők arra számítottak, hogy a balatoni éttermek jelentős része végleg bezárja kapuit, az enyhítések után most az látható, hogy még új helyek is nyíltak, a halételek kínálata színesebb, mint korábban, a környék borai pedig uralják a strandokat – ismertette az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Konyha főszerkesztője.

 

A legmeghökkentőbb, hogy az igazán jelentős helyek kivétel nélkül túlélték a válság mindhárom hónapját, nem beszélve arról, hogy több tucat vadonatúj étterem is nyílt a Balatonnál – emelte ki Vinkó József az InfoRádió műsorában, egyetértve tehát, hogy több, kulináris kalandra kész vállalkozó most kapott kedvet, hogy strandbüfét, bisztrót, éttermet, de akár, hogy lakáséttermet nyisson. Mindez jól tükrözi, hogy „a Balaton agyoncsaphatatlan” – fogalmazott a Magyar Konyha főszerkesztője.

Vinkó József felidézte, körülbelül a helyek felének megszűnését jósolták, azonban történt valami „nagyon furcsa dolog”. Szerinte mára teljes igazolást nyert az, amit egykoron Gundel Károly vendéglős is mondogatott, miszerint a jó gasztronómiához nem kell más, mint kitűnő alapanyag, egy jó séf és étterem. A szakújságíró beszélt a balatoni halakról és  és borok és arról is, hogy nem vált be az a jóslat, hogy a halászati tilalom ellenére eltűnik a hal.

A teljes cikket és a beszélgetés hanganyaga megtalálható az infostart.hu oldalon.